Mit tegyek, ha beteg a gyermekem? – Ingyenes segítség a járvány idejére

A Semmelweis Kiadó ingyenesen elérhetővé tette az interneten az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika szakorvosai által jegyzett, Mit tegyek, ha beteg a gyermekem? című 2015-ös könyvet. A szülőknek szánt gyermekgyógyászati kiadvány célja, hogy hasznos, gyakorlati ismeretekkel lássa el a szülőket, bemutatva a leggyakoribb gyermekkori problémákat a csecsemőkortól egészen a pubertáskorig, valamint azok kezelési módszereit – kiemelt figyelmet szentelve annak, hogy mikor kell szakemberhez fordulni.

A kiadvány az egészen mindennapos bajok mellett, mint a láz vagy a fejfájás az olyan ritkábban tárgyalt területekre is kitér, mint a nemi szervek megbetegedései, a vérproblémák vagy a viselkedészavarok, felhívva a figyelmet arra is, hogy mikor szükséges szakember segítségét kérni, emellett pedig hasznos tanácsokkal és szakorvosi elérhetőségekkel is ellátja a szülőket – tájékoztatott a Semmelweis Egyetem honlapján.

A kiadványt itt tudjuk PDF-formátumban megtekinteni.

Az eredetileg 2015-ben megjelent nagysikerű kiadványt az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika orvosai, Dr. Szabó Attila klinikaigazgató, Dr. Krivácsy Péter főorvos és Dr. Cseh Áron egyetemi tanársegéd szerkesztették.