Meghalt 8 beteg, 980-ra emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon

Közölték: a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az azonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek. Különösen kérik a budapestieket, hogy tartsák be a korlátozásokat, mert a fővárosban van a legtöbb fertőzött.

Az oldal térképe alapján továbbra is Budapesten (428 ember) és Pest megyében (183) van a legtöbb fertőzött. Ezt követi Fejér megye (55), Csongrád megye (40), Győr-Moson-Sopron megye (37) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (36) megye. A legkevesebb fertőzött Borsod-Abaúj-Zemplén (10) és Heves (4) megyében van.

(MTI)


Hirdetés

Kiemelt képünkön ápoló egy koronavírussal fertőzött, lélegeztető gépről lekerült beteget lát el az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben kialakított izolációs teremben 2020. április 8-án. MTI/Balogh Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb