Az Istent szeretőknek minden a javukra válik – Tomka Ferenc a Vasárnapnak

– Ha a nagycsütörtök estéjén megtartott utolsó vacsorának a szentmisében való megjelenését nézzük, láthatjuk, hogy a mise egy első látásra összetett, már-már bonyolultnak is mondható szimbolikával rendelkezik. Mi ez a szimbolika?

– Az utolsó vacsora hátterében a zsidóság Egyiptomból való kiszabadulásának története áll. Az ószövetségi történetből két fontos momentumot érdemes kiemelni. Egyrészt, hogy Isten azt a feladatot adta a zsidóságnak, hogy öljenek meg egy bárányt, majd vérével kenjék be az ajtófélfákat. A vérrel megjelölt házakat aztán a pusztító angyal elkerüli. A másik fontos része a kovásztalan kenyér, amivel az Egyiptomból való gyors kivonulásra emlékeztek: az asszonyoknak csak ilyen kenyér elkészítésére volt idejük akkor. Azóta a zsidók minden húsvétkor a rabságból való megszabadulást ünneplik, megismételve az egyes cselekedeteket. 

Az utolsó vacsora alkalmával Jézus tanítványaival ugyanezt ünnepeli, és ugyanazt a liturgiát alkalmazza, mint a zsidók. A „családdal” elköltött közös vacsora, a kovásztalan kenyér és a bárány készítése, illetve elfogyasztása.

Az utolsó vacsorából eredő szentmise bonyolult szimbolikáját érthetjük meg, hiszen a katolikus szentmise nem egy évszázadok alatt kialakult jelrendszer, hanem az utolsó vacsorát megjelenítő cselekmény. Már a kereszténység első időszakaiból, a Kr. u. 2. századból is vannak olyan írásos adataink, amik nagy részletességgel írják le a szentmise liturgiáját. Hogy csak egy példát említsek: a második század közepén halt meg Szent Jusztinusz vértanú, akinek egyik fennmaradt írása szinte teljes egészében leírja a szentmise szerkezetét és lényegét.

– Az utolsó vacsora, bár ősi zsidó hagyományokra vezet vissza, azt új tartalommal Jézus töltötte meg. Mit üzent Jézus?

– Ha összevetjük az Ószövetséget az Újszövetséggel, láthatjuk, hogy a sok Ószövetségi jövendölés mind Jézusban teljesedik be.

Bár az utolsó vacsora alkalmával Jézus használta, átvette a zsidó hagyományokat és liturgiát, de új tartalommal ő töltötte meg azokat.

Amint a zsidóság húsvétjában központi szerepe volt az áldozati báránynak, úgy a szentmisében az értünk meghalt Jézust Isten Bárányának nevezzük (a Szentírás- és az ősegyház hagyományának megfelelően).

Jézus a zsidó liturgiát követve vette kezébe a kovásztalan kenyeret, majd a bort, s e cselekedeteihez kapcsolódva jelentette ki, hogy ez az én testem, mely értetek adatik, majd: ez az én vérem, az új szövetségé, mely értetek kiontatik.

Már Jézus egyes szavaiban is benne van az üzenet: ebben a testben és vérben jelenik meg az áldozat, amelyet én hozok értetek. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a mise alatt elhangzik még az a mondat is, hogy: „Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat”, világossá válik az a keresztény gondolat, hogy igenis hisszük és valljuk, hogy itt a meghalt és feltámadott Krisztussal egyesülünk.

A szentmisében tehát Jézus, és az Ő áldozata jelenik meg, azé a Jézusé, aki a mennyben is örök áldozatként él. A Szentháromság egyik személye Ő, aki az egész emberiséget magába ölelte, és így vitt be bennünket a Szentháromságba. Ő örökre magban hordozza a mi sorsunkat.

Mert Ő az, aki azt a küldetést kapta, hogy magába ölelje az emberiséget és annak minden bűnét, szenvedését, és Önmagában szabadítson ki bennünket a bűn és a halál hatalmából.

Az utolsó vacsora tehát az első szentmise, melyet Jézus mutatott be, s melyet az apostolok, majd az ősegyház lényegileg azonos formában folytattak, s folytatjuk azt a mai napig.

Az ember, amíg  nem ismeri a szentmise történeti hátterét, úgy vélheti, hogy a misében a legszentebb titkok és azokkal kapcsolatos különböző jelképek jelennek meg.  

Valójában tehát a szentmisén az utolsó vacsora folytatása valósul meg. A mise történetét megismerve az ember meglepődik, milyen nagymértékben az utolsó vacsora szavait és formáit követi a mai eucharisztia is. Mindebből az is következik, hogy a nagycsütörtök, illetve az utolsó vacsora üzenete nem választható el nagypéntektől és nagyszombattól, pontosabban húsvét vigíliájának eseményeitől. Ezért az egyház a II. Vatikáni Zsinat óta szent három napnak nevezi e napokat: mert a napok titkai elválaszthatatlanul összefüggenek. A három nap együttes szemlélése megfelel az ősegyház egykori eszméjének is: ünneplünk, leborulunk, hálát adunk, és megemlékezünk Jézus haláláról és feltámadásáról, és megköszönjük a végtelen szeretetet, amely örökké él benne.

 

– A  koronavírus-járvány okozta helyzetben sok emberben támad a tanácstalanság érzése, mely több kérdésnek ad helyet: hogyan éljem meg húsvét ünnepét? Hogyan ünnepeljem meg a Jézus közösségéhez való tartozást, amikor nem látogathatjuk templomainkat?

– Egyik oldalról meg kell említeni azt a gyakorlati útmutatót vagy javaslatot, melyet a magyar katolikus püspöki kar kiadott. Hogy az ünnepet közelebb érezzük magunkhoz, sokat segíthetnek majd a televízióban közvetített szentmisék, liturgiák. De a plébániák számára az esztergom-budapesti érsekség, valamint több egyházmegye is engedélyezte az általános feloldozást a templomokban (vagy azok kertjében), – valamint az előírt higiéniai szabályok betartásával – az áldoztatást is.

Ami pedig az egyéni felkészülést illeti, az ember akár egyedül, akár családjával közösen nézze át előre, mennyire csodálatos a szent háromnap liturgiája, amely tükrözi a húsvéti titkokat. Így minden napra fel lehet készülni. De talán ami még ennél is fontosabb, hogy töltsük ezeket a napokat több imádságban.

A fennálló, jónak éppen nem mondható helyzet ellenére számos olyan tudósítást hallok és olvasok, hogy sokakat mélyen megráz ez a helyzet, és jobban emelik tekintetüket a Jóistenre. Kevesebb a rohanás, így marad idejük arra, hogy többet imádkozzanak, vagy hogy többet beszélgessenek egymással. Tehát sok kegyelmi gyümölcs is van.

Számomra az is hatalmas csoda, hogy mennyi elmélyült imádság, önfeláldozás történik most a világban. A mai modern technikáknak és programoknak köszönhetően még egy szentmisét is meg lehet tartani. Jómagam a Zoom nevezetű programot is követem, és öröm látni, hogy mennyien csatlakoznak ezekhez a liturgiákhoz, sokszor többen, mint eddig. Mert most van idő.

Vegyük észre ezeket az apró csodákat! A reményre és a szépségre kell fókuszálnunk! Úgy tűnik, hogy ez az új helyzet sok embert elgondolkodásra késztet. Jobban hasonlóvá tesz minket egymáshoz.

Nagyon sok értéket ad most is a Jóisten, és ha az ember csatlakozik ezekhez a tervekhez, akkor nagyon sok szépség jöhet ki ezekből. Hiszen az Istent szeretőknek minden a javukra válik.