Kocsis Fülöp: Soha nem tanulunk a történelemből!
Fülöp atya a lehetőséget keresi a járvány idején is és azt, hogy mi vezet közelebb minket Istenhez – s ezt a hozzáállást javasolja mindenkinek. Véleménye szerint a teremtett világ megálljt parancsolt nekünk, bár félő, hogy a vész elmúltával visszatérünk korábbi életmódunkhoz.
– Miért engedi meg Isten a világjárványt? Büntetni, esetleg nevelni akar minket?
– Örök kérdés, hogy mit enged meg az Úristen és miért. Azzal, hogy szabadságot adott, már eleve mindent megengedett nekünk. Ha már azt is engedte, hogy akár szembe is fordulhatunk vele, akkor nem csodálkozhatunk, hogy minden meg van engedve. Persze vannak olyan dolgok, amelyek rajtunk kívül állnak, tehát nem föltétlenül az ember hozza létre a bajt. Viszont a vírus terjedésében nekünk is nagy szerepünk van, például, ha nem vagyunk elég okosak, fegyelmezettek.
Sokszor a Jóistenre hárítunk dolgokat, amelyeket mi magunk okozunk.
Fontos kimondanunk, hogy ez nem büntetés, szó sincs róla. Az Isten soha nem büntet. Az irgalmas Isten figyelmeztet, sok mindent megenged, de mindegyikkel a javunkat akarja. Amennyiben ezt a mostani helyzetet a Jóistenre vetítjük vissza – hiszen tény, hogy mindennek a mélyén, mindennek a hátterében ott van az ő akarata –, ha azt keressük, hogy mi ezzel a szándéka, akkor az helyénvaló kérdés. Erre találhatunk jó válaszokat. Egyéni és közösségi válaszokat egyaránt.
– Mi Fülöp atya egyéni válasza erre a kérdésre?
– Számomra a kialakult helyzet jelentős figyelmeztetés, amiért hálásnak kell lennünk. Bármilyen furcsán hangzik ez, fontos kimondani. Hiszen arra figyelmeztet, hogy álljunk meg. Döbbenetes, hogy semmi sem tudott minket, embereket megállítani ebben az eszeveszett rohanásban, amivé felpörgettük az életünket. Éreztük már, hogy ebből baj lesz, hogy meg kell állnunk, valahogy csökkentenünk kell a fogyasztást, a természet pusztítását, de nem sikerült. Mire jutottunk a nemzetközi klímatárgyalásokkal? Hosszas tárgyalások folytak egészen csekély eredménnyel, s most lám, megjelenik egy apró kis vírus, ami mindent megváltoztat: tisztulnak a tengerek, a levegő, lassúbbá válik az életünk. Persze, kétségtelen, ennek nagy ára van. Kínlódunk és feszengünk benne, de arra figyelmeztet, hogy meg kellett volna már állnunk hamarabb is. Most aztán megállított az Úr.
Mindez akkor válik javunkra, ha figyelmeztetésként tudjuk látni. Lázadozhatunk is ellene, hiszen szabadok vagyunk, és mondhatjuk, hogy Isten verése, viszont ekkor az egészből semmit hasznunk nem lesz.
Igen, mondhatjuk, hogy nevelni akar vele az Isten. A nevelés szó ma kissé rosszul cseng, pedig gyönyörű kifejezés, azt is jelenti, hogy növelni akarom a másikat.
Rajtunk múlik, hogy hagyjuk-e, hogy neveljen, növeljen minket Isten. Hogy tanulunk-e ebből vagy sem.
– Mégis hogyan jöhetünk rá, hogy mi ezen keresztül Isten üzenete?
– Ami biztos, hogy Isten szeret minket, és minden módon kimutatja felénk szeretetét. Rajtunk múlik, hogy észrevesszük-e az idők jeleiben az Isten szeretetét, ez már az egyéni felelősségünk. Alapvetően azért vagyunk tehetetlenek, és azért nem találjuk a választ, mert teljesen eltértünk az emberi élet céljától. Sokan nem is akarnak lelki életet élni, és nem akarják a saját egyéniségüket Istenéhez hasonlóvá tenni. Ez fatális tévedés, hiszen ez az emberi élet legfőbb célja. Helyette hajszoljuk a magunk által kitűzött anyagi célokat, habzsolni akarjuk az életet. Ezért tévedtünk el nagyon, mert a lelki, az igazi célról teljesen megfeledkeztünk. 
Pár száz évvel ezelőtt, amikor még nem volt ennyire a kezünkben a saját életünk, sokkal kiszolgáltatottabbak voltunk a természet erőinek is, akkor könnyebb volt az igazi célt, az emberi élet lelki értelmét meglátni, és ezért dolgozni.
Ma annyira testies lett a gondolkodásunk, hogy ez eszünkbe sem jut, s ezért teszünk fel sok esetben rossz kérdéseket, például, hogy miért büntet ezzel az Úr. Holott, ha tudom, hogy Isten szeret, akkor eszembe sem jut, hogy bármivel is rosszat akarna nekem. Ha az üdvösségem a célom, akkor annak érdekében fogom tudni fölhasználni mind, amiket most kapok ezen a helyzeten keresztül az Úristentől.
– Korábban azt mondta, hogy „a fogyasztás hajszolása és a kizsákmányolás zsákutca”. A kizsákmányolás egyértelműen elutasítandó. Viszont ezentúl ne is fogyasszunk? Ne vásároljunk, ne utazzunk el többé nyaralni?
– Most megfontoltabbakká lettünk, hogy mit is tehetünk és mit nem. Az életben, a teremtett világban rengeteg sok lehetőség van, élvezet, csodálatos kaland, amit az Úristentől kaptunk. Azokat keressük, és azokkal éljünk, amelyek egyértelműen az Isten felé vezetnek. Ha valami nem az Isten felé vezet, vagy akárcsak kockáztatja ezt az irányt, akkor hagyjam el! Olyan dolgokat ne vásároljak meg, ne próbáljak ki, olyan helyre ne menjek, amely engem nem az Isten felé fog vinni.
Ha ezt mint alapvető célt megfogalmazom magamnak, akkor kiderül, hogy tényleg sokkal kevesebb is elég. Ez nem azt jelenti, hogy lógó orral búslakodom otthon a szobámban, hanem igazi tiszta örömöket találok, és kiderül, hogy sokkal egyszerűbben is tudunk jól élni.
– Mi a helyzet azokkal, akik a vásárlásainkból élnek?
– Ez jogos kérdés. Bizony, olyan világot építettünk, ami azzal hozza a hasznot, hogy pörgeti az életet. Eleve arra építi föl a gazdasági lehetőségeket, hogy minél többet fogyasszunk. Képtelenség lett volna ennek valami nagy közös elhatározással vagy bármilyen más módon megálljt parancsolni. No, a vírus megálljt parancsolt! Most ennek a rendszerét át kell értékelnünk, meg kell vizsgálnunk, hogy mire van valóban szükségünk, és hamar kiderül, hogy sok fölösleges kacatot halmozunk fel. Olyanokat, melyek sem a személyiségünk, sem a lelki életünk fejlődését nem szolgálják.
Át kell értékelnünk és át kell szerveznünk az életünket.
– Úgy tűnik, nyerhetünk is ebből a helyzetből?
– Természetesen. Ám attól tartok, ez még sem lesz ennyire szép. Ha vége lesz a járványnak, és lesz ellenszerünk, túl leszünk rajta, félő, hogy újra fölpörgetjük az életünket. Fájdalmas, de ki kell mondani, hogy
soha nem tanulunk a történelemből.
Hányszor megfogalmaztuk már egy-egy világháború vagy más borzalmak után, hogy ilyet soha többet…, aztán így vagy úgy újra megcsináljuk ugyanazt! Mégis beszélnünk kell róla: Ébredjünk föl! Nem az az élet, hogy hajszoljuk és habzsoljuk az élvezeteket, hanem az, hogy az Istent követjük. A szeretetparancs ugyanez. Amikor az Istenhez akarok hasonlítani, akkor tudok jól szeretni, akkor tudom a másikat is szolgálni és segíteni. Az ember gyarló, rosszra hajló természete van. Viszont, akihez elér az Isten üzenete, annak kötelessége ezt követni és azon dolgozni, hogy felismerje az élet igazi céljait. Aki nem ezt követi, tévúton jár. Nem azért, mert a katolikus egyház ezt mondja, hanem mert ez az életbe van beleírva: akkor lesz boldog az ember, ha másokat szolgál. Ha ezt a célt elvétjük, akkor tönkretesszük az életünket, elsősorban a sajátunkat, de a környezetünkét is. 
– Ezzel tudunk a legtöbbet tenni saját és mások egészségének védelmében. A Hajdúdorogi Főegyházmegyében szabadon látogathatók a szertartások. Ez nem ellentétes a „Maradj otthon!” felszólítással?
– Mi is azt mondjuk, hogy maradjanak otthon, senkit nem hívogatunk a templomba, viszont nyitva hagytuk az ajtókat, mert arra nagy szükség van. Jobban, mint valaha. Így nem küldünk el onnan senkit. S mindaddig, amíg azt látjuk, hogy tarthatók az egészségünk védelmében meghozott előírások, nyitva maradnak a templomaink. Akik jelen vannak a közös imádságokon, azok távol ülnek egymástól, maszkkal az arcukon, szabad ég alatt gyóntatunk, szintén maszkban, betartva a másfél méter távolságot, stb. Amíg a rendelkezések értelemszerűen engedik ezeket, vagyis el lehet menni élelmiszerboltba és fodrászhoz, addig az Élet Kenyeréhez is el lehet menni, a lelkünk szépségét is szabad ápolni. Vannak szertartások vagy egyes részek, amelyek a járvány idején sajnos elmaradnak, így a barkaszentelés, a pászkaszentelés is. Viszont mi is sok élő közvetítést is fölkínálunk.
– A görögkatolikus szertartásokhoz hozzátartoznak a mély jelentéssel bíró liturgikus mozgások, az illatok, fények és hangok is. Otthon maradva az online közvetítések által hogyan tudunk mégis együtt imádkozni?
– Ebben is igyekszünk segíteni az otthon maradottaknak. Hiszen sok mindenre van lehetőségünk az otthonainkban is. Buzdítom a híveinket, hogy gyújtsanak gyertyát, helyezzenek el ikont egy erre a célra előkészített helyen. Ezek a közös imádságainknak fontos elemei. Sőt, énekelhetünk otthon, keresztet vethetünk, meghajolhatunk. Az otthoni imádságokhoz kiadványokat is készítünk és azokat folyamatosan közreadjuk. Mindez érdekes módon gyümölcse is lehet az otthonmaradásunknak, mivel kénytelenek vagyunk az otthonainkban kialakítani ezeket az imasarkokat. Erre is mindig buzdítottuk a híveket, de most egyszeriben szinte létszükséglet, hogy elkészítsük ezeket az otthoni imahelyeket. S bízom abban, hogy ezek később is megmaradnak majd a családjainkban. Tehát, amire korábban is utaltam, a jelen állapotokat, a
bezártságot lehetőségként is tekinthetjük, és ekkor az Isten szeretetét tudjuk megtapasztalni ebben is.
Dobrai Zoltán
