A hitoktatás során meg kell élnünk a feltámadásba vetett hitünket! – Tornay Gábor a Vasárnapnak
– A digitális hittanórák miatt Jézus a diákok saját szobájába nyer bebocsátást. A családokban szóbeszéd lesz a hittanóra a mostani szituációban?
– Sok szülő most csodálkozik rá arra, hogy egyáltalán van egy gyereke, akit ő nem is ismert, mert eddig az óvoda vagy az iskola nevelte, miközben ő a munkáját végezte. Most, hogy mindannyian otthon vannak, látja, hogy milyen a gyereke. Valószínűleg nagyon sok családban előáll az a nagyon furcsa helyzet, amelyben rádöbbennek a gyereknevelés nehézségeire és szembesülnek a kihívásokkal ezen a területen is. Emiatt a hitoktató legnagyobb kihívása, hogy tud-e olyan órákat adni – főleg alsó tagozatban –, hogy az a kicsik mellett ülő szülőkre is hatással legyen. A felnőtteknek talán van még valami sejtésük, hogy mit is kell gondolniuk a hitről, Istenről. Nem mindegy, hogy ez az emlék visszaköszön-e neki vagy sem. Ha pedig rémlik neki valami, egyáltalán nem másodlagos szempont, hogy egy huszonöt évvel ezelőtti történetre ismer-e rá, vagy észreveszi azt, hogy a lényeg hasonlít, ám mégis korszerű és érthető nyelven szólít meg, vagyis illeszkedik ahhoz az élethez, amelyben élünk. A legfontosabb dolognak azt látom, hogy a didaktikai alapelvek mentén ismételjük át, hogy hogyan lehet a gyerekeket tanítani.
– És hogyan lehet?
– Az oktatási, képzési és nevelési célt a távoktatás óráit illetően is meg kell tervezniük a hitoktatóknak. Nem elég, ha jót csinálunk, azt jól is kell elvégezni. Ha valaki ezt felfedezi vagy leporolja, csodálatos eredmények születhetnek. Jó, hogy adottak számunkra a digitális eszközök, ám az is fontos lenne, hogy „levegyük a fiatalokat a szerről”. A diákok már-már függőségi viszonyban vannak a telefonjukkal és a számítógépükkel. Tudományosan bizonyított, hogy emiatt bizonyos idegi és asszociatív kapcsolatok nem alakulnak ki az agyban, mert mindent készen kapnak a látáson keresztül. El kell kezdenünk érezni, és nem csak minél több ismeretet átadni. Több hangsúlyt kell helyeznünk a kapcsolat kialakulására. A gyerekeink saját magukat azonosítják a szmájlik és a lájkok számával. Ám az embernek vannak érzései. Ha a gyerekek elveszítik a kapcsolatukat önmagukkal, aztán a szüleikkel, és szép lassan mindenkivel, akkor hogyan akarunk mi a hittanórák során a végtelen Istennel kapcsolatot kialakítani, és erre segíteni őket is, pusztán azzal, hogy megtanítunk egy-két bibliai történetet?
– Mi lehet a helyes irány vagy módszer?
– Attól, hogy én tudom, hogy például az ókeresztények számára a porba rajzolt hal egy jel volt, attól én még nem vagyok keresztény. Profánabb példával élve: attól, hogy én bent alszom rendszeresen a garázsban, még nem leszek autó. Ha a gyerekeinknek nincs kapcsolatuk a világgal, az emberekkel, taníthatjuk őket mindenféle szépre és jóra, de sok eredményt ne várjunk ettől! A mostani feszült helyzetben kiderülnek kompetenciánk korlátai. Digitálisan sem vagyunk igazán jók, és összeszedettségben sem. Sokat építettünk a rutinra. Most viszont el kell szakadnunk ettől, mert a tanulók nem fognak egy oldalnál többet elolvasni, hiába magyarázunk nekik. Nagyon összeszedettnek kell lennünk! Ha 7 másodperc alatt megfogjuk a diákunkat, nyertünk, ha ez nem sikerül, elvesztettük azt az órát.
– Mit látsz a jövőre nézve a hitoktatás terén?
– Ebből a szituációból sokat fogunk tanulni, és más emberként kerülünk majd ki, ez szinte biztos. Sok fejlődést várok ettől az egésztől. Számos korábban belénk csontosodott dolog fog megváltozni, akár saját magunkban is. Meg kell élnünk azt, amiben hiszünk: a reménységünket, a derűnket, a feltámadásba vetett hitünket. A szolgálatot, akár életem kockáztatása árán, ahogyan azt az idős olasz atya példáján láthattuk. Nem kell messzire mennünk, hogy láthassuk napjaink szentjeit. Jézus erre az útra hív bennünket. A szívünk mélyén erősítenünk kell: „Uram, add meg nekem a tisztánlátás kegyelmét, hogy tudjam, hogyan lehetek a mai napon része a te üdvözítő tervednek”!
Gável András
A kiemelt képünk forrása a Váci Egyházmegye.
