Ózdiakon is segítene a Csak Egyet Szolgálat

Kezdetben néhány családhoz járt a segítő csoport, majd idővel kialakult egy felnőttközösség. Közösségi alkalmaiknak a római katolikus plébánia ad helyet, ahol szombatonként tartanak egy-egy találkozót. Nem kellett sok idő, és a felnőtt közösség mellett létrejött egy gyermekcsoport is. Mindkét csoport tagjainak abban próbálnak segíteni, hogy meglássák: ők maguk azok, akik Isten segítségével és saját döntésük mentén változtathatnak életükön. Számos esetben megtapasztalták a Csak Egyet Szolgálat segítő munkatársai, hogy Jézusba kapaszkodva hogyan talált munkát egy-egy közösségi tag, miként sikerült az adósságokból kilábalniuk, vagy hogyan változott meg egyik-másik ember élete Jézus követése által.
 
A lelki töltekezést segítő dicsőítések, bibliai tanítások értelmezése mellett a fizikai segítségnyújtást is fontos szempontnak tekintik a segítők. Ózdon a munkaerőpiaci helyzet miatt sok szülőnek nehéz munkát találnia, ebben is próbálnak minél inkább segíteni a Csak Egyet Szolgálat munkatársai és önkéntesei. 
 
Most, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben még inkább válságos a megélhetése az amúgy is nehéz sorban élő közösségi tagoknak. Ráadásul a gyermekek sorsát is eléggé megpecsételte, hogy a távoktatás miatt otthonról kell tanulniuk és sokaknak nincsen se számítógépe, se internete, mellyel csatlakozhatnának a leckét online leadó tanárhoz. Emellett többüknek az étkezés is nehézséget jelent, hiszen sokan az iskolában kaptak ellátást, viszont itthon sokuknak még tűzifája sincs, amivel meleget varázsolhatna a szobába vagy főzhetne. Többen szó szerint viskókban élnek, ahol nincs víz, fával kell megoldani a tüzelést. 
 
Lakóhely. Fotó: Szabó Rita
 
Ezeknek a családoknak, akikre rászakadt a tanulás, étkeztetés megoldásának nehézsége, nem megoldott a helyzetük. Sokaknál pár hónapos kisbabák is vannak a családban, ami még inkább nehezíti a körülményeket. Többen az eddigi megélhetést németországi szezonmunkákból oldották meg, amik a kialakult járványhelyzet miatt most megszűntek, így bevételeik vagy csökkentek vagy teljesen meg is szűntek. 
 
A helyzeten még az is nehezít, hogy a segítők a kijárási tilalom miatt nagyon nehezen jutnak el Ózdra, hogy ebben a helyzetben is segíteni tudjanak. Viszont ebben a krízishelyzetben sem engedik el a rászorulók kezét, és felhívásban kérik a jó szándékú emberek segítségét.
 
Élelmiszer-utalványokkal (melyeket a helyi boltokban tudnak majd beváltani) és lehetőség szerint számítástechnikai eszközök adományozásával, tanszerek vásárlásával kívánnak könnyíteni az ózdi rászoruló családokon, illetve nagy segítség számukra az is, ha valaki munkát tud ajánlani a munka nélkül maradt felnőttek számára. Ehhez az adománygyűjtéshez várnak minden segítséget a jó szándékú emberektől az alábbi számlaszámra, mely támogatások a Efrata Alapítványon keresztül jutnak célba:
 

EFRATA Alapítvány 11719001 – 20322546,  

IBAN HU 87 1171 9001 2032 2546 0000 0000 SWIFT OTPVHUHB.

Közleménybe tüntessék fel: ózdi misszió

 
Ugyanakkor arra is mód van, hogy a Csak Egyet Szolgálat adománygyűjtő koordinátorát is megkeressék az érdeklődők, aki szívesen ellátja több információval az érdeklődő, segíteni akaró embereket a  rita.szabo@csakegyet.hu e-mail címen.

 


Hirdetés

Kiemelt képünkön a felnőtt és gyermek közösség tagjai a helyi plébánián. Fotó: Csak Egyet Szolgálat

'Fel a tetejéhez' gomb