Soltész: nagy a karitatív szervezetekbe vetett bizalom

Nagy a karitatív szervezetekbe vetett bizalom és a megbecsültségük, emiatt sok felajánlást kapnak – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken, Csákváron, ahol a Katolikus Karitásszal közösen élelmiszeradományokat és fertőtlenítőszereket adott át a Katolikus Szeretetszolgálat Szent Vince idősotthonában.

Soltész Miklós, aki a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke is, közölte:

csokoládét, gyümölcsöt, táplálékkiegészítőket, vitaminokat, vagyis az idős emberek számára fontos dolgokat kapott az intézmény.

Megjegyezte, hogy ez már a sokadik szállítmánya a Katolikus Karitásznak az idősotthonokba, és a többi karitatív szervezet is hasonlóan jól teljesít.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy mindenkinek két „felajánlást” kell tennie: egyrészt magánemberként anyagi támogatással, cégek esetében eszközök, termékek felajánlásával segíteni őket, másrészt vigyázni rájuk a közeli személyes kapcsolatok kerülésével, valamint az idősotthonokban a szigorú rend betartásával.

„Hiszem, ha ezeket betartjuk, a láthatatlan ellenséggel szembeni küzdelem hosszas, kitartó munkával legyőzhető”

– fogalmazott.

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója elmondta, hogy az élelmiszereket cégektől kapták adományként, a sebészmaszkokat, gumikesztyűket, vitaminokat és fertőtlenítőszereket pedig ők vásárolták. Hozzátette: védőeszközökre most nagy szükségük van az idősotthonoknak.

Megemlítette, hogy folyamatosan figyeli a karitász az intézmények jelzéseit, és próbálnak gyorsan reagálni rájuk. Sok intézmény nem tudott előre felkészülni a mostani nehéz helyzetre, ezért rájuk kiemelt figyelem jut, hogy ne szenvedjenek hiányt sem immunerősítőkből, sem védőfelszerelésekből.

MTI

Kiemelt kép: Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke (b) a csákvári Katolikus Szeretetszolgálat Szent Vince Otthonának szánt adományokat pakolja az otthon udvarán 2020. április 3-án. Élelmiszert, higiéniai és felületfertőtlenítő eszközöket kapott az intézmény a szeretetszolgálat segítségével. – MTI/Vasvári Tamás

Iratkozzon fel hírlevelünkre!