Súlyos hibákat vétve adta ki elemzéseit az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ
A nagyjából heti rendszerességgel készült jelentésekben még február 14-én is azt állították: a koronavírus-fertőzés kockázata alacsony az Európai Unió és az Egyesült Királyság lakossága számára. Ezzel párhuzamosan Kínában már több mint 65 ezer fertőzöttet tartottak nyilván, egy párizsi kórházban a vírus miatt meghalt egy kínai turista, Franciaországban azon a napon pedig 11 regisztrált eset volt – írja a V4 hírügynökség honlapja.
A téves értékelés az Unióba vetett bizalmat rengeti meg
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ székhelye Svédországban található.
Ahogy Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Kossuth rádió Ütköző című műsorában megjegyezte, a svéd modell teljesen más, számos kérdéshez másként állnak, mint ahogy például a migráció kérdéséhez is.
Annak hangoztatása, hogy a demokrácia elsőbbsége a járvány ideje alatt is megmarad, téves, véleménye szerint háttérbe fog szorulni, ahogy számos nyugati előrejelzés is ezt mutatja. A jövőben a biztonság sokkal fontosabb szerepet kap az emberek életében, mint az egyéni szabadságjogok.
– A kínai járvány elindulásával egy időben Amerikában megjelent egy előrejelzés, miszerint közel kétszázezer ember fog megfertőződni a Földön – és Európában ekkor még nincs járvány. Elég nagy szégyen, hogy az Európai Unió illetékes hivatala erről nem tud. S természetesen a kétszázezres számot rég meghaladtuk – fűzte hozzá Nógrádi György.
A WHO ezzel ellentétben megfelelően mérte fel a helyzetet, és szerencsére a magyar kormány is az ő ajánlásaik szerint lépett az Európai Unió javaslatai helyett.
Pózca István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője kiemelte: a központ szerepe a hivatalos honlapok szerint, hogy javítsa Európa védelmi képességeit a fertőző betegségekkel szemben. Feladatai között az is szerepel, hogy tanácsokat adjon az Európai Unió intézményeinek és a tagállami kormányoknak, s gondoskodjon az uniót fenyegető, újonnan megjelenő veszélyek korai felismeréséről és elemzéséről. E mellett segítse a tagállamokat és kormányaikat a járványokra való felkészülésben.
Az jelen helyzetben is nagyon jól látható, hogy
az intézet nem felelt meg az irányába támasztott elvárásoknak.
Az Európai Unió honlapja szerint 290 fő dolgozik a központban, így nem egy kicsi szervezetről beszélhetünk, sokkal inkább egy közepes méretűről, még európai uniós intézményrendszeri szinten is.
– Így elmondhatjuk, hogy nagyon súlyos hibát vétettek, aminek mindenképpen kell, hogy valamilyen következménye legyen a járványt követően, de még a járvány alatt is célszerű lenne bizonyos következtetéseket levonni, és a szerint cselekedni – fűzte hozzá Pócza.
A legnagyobb tanulság az Európai Unió számára pedig az, hogy
„a járványt csak a nemzetállamok, a tagállamok győzhetik le. Látható, hogy az Európai Unió önmagában nem képes egy nagyobb válság kezelésére. Megmutatta ezt már a 2015-ös migrációs válság és a mostani járványhelyzet is”.
A kialakult helyzetre való tekintettel múlt hét csütörtökön történelme során először az Európai Parlament videokonferencia keretén belül tartotta meg plenáris ülését, ahol távszavazás útján jóváhagyták a járvány elleni fellépéshez szükséges uniós intézkedéseket. Ennek ellenére komoly lépésekről nem született megállapodás.
Az Alapjogokért Központ elemzője azt is megjegyezte, hogy az Európai Uniónak abban is szerepe lehetne, hogy a tudományos együttműködés keretében összehangolja a tagállamok tevékenységeit, hogy például közösen működhessen a vakcinafejlesztés.
Nincs közös akarat
– Jelenleg a koronavírus elképesztő méreteket ölt az olaszoknál, a spanyoloknál, a franciáknál. Nincsenek sokkal elmaradva tőlük az osztrákok és a svájciak se, de még az Egyesült Királyságban is katasztrofális a helyzet – emelte ki Nógrádi György.
„Amit Boris Johnson mondott, hogy 18 hónapig fog tartani ez a vírus, erre nagyon sok európai vezető mondta, hogy oké, de ezt Európa nem éli túl, mert 18 hónapig nem lehet embereket otthon tartani.”
Az Olaszország és Spanyolország által javasolt közös adósságtörlesztést azonban Németország, Ausztria és Hollandia is elutasította, ezért szinte mindenki azt mondja Európában, hogy ha segítségre van szükségem, azt csak Kínától kaphatom meg.
Mivel az unió hátat fordít a legrosszabb helyzetben lévő három országnak, több európai politikus is nyíltan kimondja: a nemzeti érdek az első, és nem az Európai Unió.
A teljes beszélgetés az alábbi linken hallgatható meg
Forrás: hirado.hu, V4NA, Kossuth rádió
Kiemelt képünk forrása az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ hivatalos Facebook-oldala.