Az iszogatás karantén idején is veszélyes
Az alkoholfogyasztás gyakorisága és mennyisége csak keveset árul el arról, hogy valakinek vannak-e alkoholproblémái vagy éppen alkoholista-e. A fogalmak között árnyalatnyi különbség van csak.
Lehet, hogy valakinek a napi fél liter sem okoz problémát, míg másoknak már egy kupica is sok. Ha valaki havonta iszik úgymond filmszakadásig, amikor is kiesnek emlékek, majd a másnapja is széthullik, akkor az lehet veszélyforrás az egyénre és környezetére nézve is. Aki „csak egy-két sört, bort” iszik, és ezt minden nap megteszi, szintén lehet problémás ivásról szó, mivel ott már nem ő irányít.
Én irányítok vagy az ital?
A fókusz az irányításon van. Azon, hogy a szer irányít vagy én döntök a szerről. Vannak alkoholisták, akik nem isznak, mert alkoholisták, és vannak, akik azért isznak, mert alkoholisták. A szakemberek véleménye is megoszlik arról, hogy mi a legjobb kezelési mód, és hogy egy alkoholista lehet-e gyógyult, vagy csupán tünetmentesnek nevezhető. Azt tudjuk, hogy az összetett kezelés segít, és azoknál az embereknél, akik beismerik függőségüket és betegségtudatuk alakul ki, könnyebben maradnak hosszú távon józanok.
Az anonim alkoholisták vagy az egyházi önsegítő csoportokban gyógyuló – a társadalom minden részéről érkező – hétköznapi férfiak és nők, fiatalok és idősek minden esetre úgy mutatkoznak be egymásnak, hogy „xy vagyok, alkoholista”. Fontos tudni, hogy ezek a csoportok országosan elérhetők és ingyenesek bárki számára. 
A szabadulás felé vezető út első lépése annak felismerése, hogy a személy elveszítette az irányítást a szer és az élete felett. Bár furcsának tűnhet és túlzónak, hogy a csoportfoglalkozásokra betérők alkoholistának nevezik magukat akár tíz-húsz év nemivás után is, viszont ez megtartja őket józannak és szabadnak.
Út a szabadság felé
A szabadság és szermentesség felé vezető út komplex, és ilyenkor összetett támogatásra van szükség. Persze sokan ismerhetünk egy embert a faluból vagy egy távoli rokont, aki egyik napról a másikra befejezte az ivást. Ez a vigasz és álremény leginkább a függő gondolkodást és szerhez való ragaszkodást erősíti. Valóban vannak olyan emberek, akik abbahagyták az ivást, és azóta is nosztalgikusan tekintenek ezekre az időkre, vagy épp nem tudatosan találtak magunknak más függőséget, betegséget. Vannak olyan alkoholisták is, akik nem isznak és szabadok, boldogok a szer nélkül is.
Bármikor abba tudom hagyni
Gyakran visszatérő gondolat, hogy „bármikor le tudom tenni a poharat”. Mikor is van a bármikor? Ha kételyeink vannak, hogy probléma-e számunkra az ivás, akkor próbáljuk ki, hogy egy hónapot, fél évet, egy évet tudunk-e a pohár nélkül élni.
„Nekem ez könnyen megy, persze” – hangozhat a válasz. Viszont a függő ezt csak ritkán tudja megvalósítani. Inkább alkudozni kezd. „Csak társaságban, csak sört, töményet nem, csak ünnepekkor…” Ez az alkudozás a szabadság felé vezető út első fázisai közé tartozik.
Az ivás leginkább valaminek a tünete. Nagyobb rizikóval lesznek szerfüggők azok, akiknek családjában, felmenői között előfordultak ezek a megoldási stratégiák vagy az érzelem feldolgozással nehézségeik vannak, trauma vagy elhanyagolás érte őket. Segít a megelőzésben, ha a rizikócsoportba tartozók idejekorán elkezdenek foglalkozni ezekkel a kihívásokkal és a változás lehetőségévé formálják a felismerést, hogy veszélyeztetettek. Ha már annak gyanúja felmerül, hogy ebből probléma lehet, akkor érdemes megállni az első pohár előtt, vagy ha ez már nem megy, akkor segítséget kell kérni.
A függőség nyertesei
Felelőssége lehet a függőt körülvevő családnak is abban, hogy fenntartja a tünetet/függőséget, vagy közös változással jobbá teszik életüket. A család sokat tehet mindezért, mivel a szenvedélybetegség a családi rendszer sajátságos kapcsolati és kommunikációs zavarainak kifejeződése is lehet. Ekkor a családon belüli folyamat megváltoztatása a cél, s ezzel a függőség elveszíti szükségességét, feleslegessé válik. Például a szerfüggők gyakran választanak maguk mellé társfüggőt vagy épp fordítva. A társfüggőség ott kezdődik, hogy a hozzátartozó a felelősség egyre nagyobb részét vállalja át. Kimenti az iskolában, a munkahelyén, a barátok a rokonok előtt, hirtelen családfenntartóvá válik. A partner tovább ihat, nem szembesül a következményekkel, mivel ettől megvédik, és így egyre kevesebb a felelőssége, ezáltal akadályozva van az a krízis, amely lehetővé tenné a változást.
Meglepően hangozhat, hogy lehetnek nyertesei is az alkoholizmus fenntartásának. A nyertesek nincsenek tudatában annak, hogy profitálnak az iszákos ember életéből. Ha a szenvedélybeteg családtagja így élheti meg gondoskodását, őrizheti meg hatalmát, így maradhat a család irányítója és fontos tartóoszlopa, akkor neki rejtett érdeke a függőséget fenntartani. Ha van erre rálátása, belátása, akkor ezekről le is mondhat, és kereshet más utakat, hogy fontosak, értékesnek és kompetensnek élhesse meg magát.
Mi segíthet mindezeket elkerülni a karantén idején is?
Járvány ide vagy oda, a legtöbb szenvedélybetegnek az segít, ha megáll az első pohár előtt, mivel ők nem tudnak csak egy pohárral inni. A „ soha többé nem fogok” mondat rémisztően hangozhat, viszont a „csak ma nem iszom” már pozitívabban csenghet. Ha szabad megélni az érzéseket, akkor nem lesz szükség oldószerre. Ez azt jelenti, hogy megélhető a félelem, szorongás, düh, harag is. Szabad ezeket éreznem. Az érzelmekkel való bánásmódban segít a beszélgetés, a kommunikáció számunkra fontos emberekkel. A családban új problémamegoldó stratégiákat kell kialakítani, és azt a funkciót, amelyet a családi együttélésben a tünet töltött be, a problémamegoldás más formájával kell helyettesíteni, új egyensúlyt kell találni. Ebben is segíthet a sport, jól kialakított napirend, új rutinok, hobbi, spirituális élet és az a tudás, hogy szabad abban, hogy eldönthessem: iszom vagy nem iszom.
Hasznos linkek és online önsegítő csoportok:
Dobrai Zoltán
lelkigondozó, mediátor
családterapeuta-jelölt
