Árvaház működtetése miatt került börtönbe az egyetemi tanár Nigériában

Solomon Tarfa professzor és felesége, Mercy 1996-ban árvaházat hozott létre keresztény gyermekek számára Nigéria Kano államában. A Du Mercy több mint két évtizedes sikeres működés után, minden működési engedély birtokában a kormány nyomására bezárni kényszerült kapuit múlt év karácsony napján.

Az árvaház minden indoklás nélküli bezárása után a bent lakó 27 gyermeket állami otthonokba helyezték át – írja a Christian Solidarity Worldwide-ra hivatkozva az International Christian Concern.

Tarfát azóta börtönben tartják fogva.

Óvadék ellenében szabadon távozhatna, de annak összegét képtelen a professzor összegyűjteni.


Hirdetés

Az áthelyezett gyermekek közül hatan nemrég megszöktek az állami otthonokból, hogy istentiszteletre mehessenek.

Március 15-én, vasárnap próbálták elhagyni az otthont, hogy bemehessenek a városba templomba, a biztonsági őr azonban közölte: nem hagyhatják el az otthont.

Ugyanezen a napon egy telefonhívás érkezett Mercy Tarfához. Sabon Gari volt az, a helyi lelkipásztor. Közölte, hogy a gyerekek itt vannak vele a templomban.

Mercy azonnal elment értük, és ügyvédje kíséretében visszavitte őket az otthonba.

A nemzetközi jogok szerint minden ember számára biztosítani kell a szabad vallásgyakorlást, így ennek az intézménynek is biztosítani kellett volna a gyermekek számára a lehetőséget, hogy elmehessenek istentiszteletre. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy egy felvigyázó kíséretében kellett volna ezt megoldani, vagy legkötöttebb helyzetben a lelkésznek engedélyezni, hogy házhoz jöjjön, és ott tanítsa a gyermekeket.

A gyermekek fogva tartása és az iszlám rájuk kényszerítése ellene megy Nigéria saját alkotmányának.

Fűszer az ottani helyzetek ismeretéhez: a kormány bár szekulárisnak vallja magát, 9 tagállamban engedélyezik a saría törvények mindenkire való érvényesítését, és még háromban, azokon a helyeken, ahol muszlim többségű a lakosság. Ez durván számolva több mint 60 millió ember életére van hatással.

Kiemelt képünk forrása az ICC.

'Fel a tetejéhez' gomb