Ez olyan lehetőség, amely összeköt bennünket!

Március 14-én döntöttünk úgy, hogy ezentúl nyilvános alkalmakat nem tartunk, de megpróbáljuk a 21. század kommunikációs eszközeivel gyülekezetünk tagjait elérni. Minden vasárnap 10:00 órakor az internet közösségi oldalain élőben közvetítjük istentiszteleti alkalmainkat. Ez olyan lehetőség, amely összeköt bennünket, és nem várt visszajelzéseket is kapunk. Több mint 1000 megtekintés, visszajelzések Németországból és Hollandiából – már hozzá tartozik az Istentisztelethez.

Természetesen az üres templom, az egyedüli ének és hitvallás fájó élmény a hívő ember szívében, de a virtuális összefogás reményre adhat okot.

Sokan jelzik önkéntes segítő szándékukat, így bevásárlással és bátorító kapcsolattartással jelen lehetünk egymás karanténéletében. Mindazok, akik nem rendelkeznek internettel, telefon segítségével élik meg gyülekezeti kötődésüket.

Megerősödött a lelkigondozói beszélgetések szerepe, mert ezen keresztül vigasztalhatunk egyedül maradt embereket. Az új utak és megoldások között szerepel, hogy már presbiteri gyűlést, hittanórát és gyerekfoglalkozást is tartottunk videomegosztó szolgáltatással, és ebben egyszerre tanulunk és tanítunk.


Hirdetés

A járvány lélektani nagy kérdése sokféle választ hoz elő: a globalizáció veresége, az elidegenedés megállítása, Isten büntetése, Krisztus felkiáltójele, elfeledett értékek felfedezése, az emberi összetartás kikényszerítése.

Ki-ki világnézete szerint valahogy választ talál a „lehetőségek piacán”. Én a bevezetőben idézett bibliai útmutatást erősíteném, mert hiszem és vallom, hogy az alázat nem szégyent vagy alávetettséget jelent, hanem olyan emberi méltóságot, ahol Istent és Embertársat elfogadva tapasztalhatjuk meg: az élet Isten ajándéka.

 

Solymár Péter evangélikus lelkész, Újpesti Evangélikus Gyülekezet

Kiemelt képünk forrása az Újpesti Evangélikus Gyülekezet Facebook-oldala

A gyülekezet 2020. március 22-i online istentisztelete itt tekinthető meg.

'Fel a tetejéhez' gomb