Herczegh Anita: nagyobb a baj, mint bármikor, ez az összefogás ideje

A koronavírus-járvány idején most nagyobb a baj, mint eddig bármikor, ezért a mostani időszak az összefogás, az összekapaszkodás ideje – mondta a köztársasági elnök felesége újságírók előtt kedden Budapesten.

Herczegh Anita a Magyar Máltai Szeretetszolgálat központjában tartott sajtótájékoztatón köszönetet mondott a máltaiak mellett a Baptista Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt önkénteseinek, akik eddig is sokat tettek a rászorulók megsegítésére.

A köztársasági elnök felesége azt mondta, sajnos vannak akik visszaélnek az emberek bizalmával, és

bemutatta azt az igazoló kártyát, amellyel e szervezetek önkéntesei keresik fel a segítséget kérőket.

MTI