A Szentháromság-szobor, ahol Dávid király is megbánja bűneit
Az egyesített keresztény haderő többszöri sikertelen kísérletet követően Lotaringiai Károly és Savoyai Jenő vezetése alatt 1686. szeptember 2-án szabadította fel Budát a másfél évszázadig tartó török uralom alól. Az ostrom alatt lerombolt és felégetett Pest-Budán rendkívül rossz volt a közegészségügyi helyzet. A romos utcákon az elesettek és lakosok temetetlen holttestei mellett sorra gyűltek a szeméthalmok, és ugyancsak oda folyt ki az udvarokból a szennyvíz is. A városi tanács rendelettel megtiltotta, hogy az utcára öntsék a hulladékot, így a budai polgárok a pesti Hatvani-kapu (mai Astoria) elé hordták a szemetet. A sok szenny és a rettenetes higiénés állapotok miatt sorra ütötték fel a fejüket a gyilkos járványok. 
1691-ben gyilkos pestisjárvány söpört végig Pesten és Budán. Gondoljunk csak bele, mennyire rémisztő lehetett egykor egy pestis, amelyről csak azt tudták, hogy gyorsan terjed, halált okoz, és nincs rá semmilyen orvosság. Ismerős, ugye? Gyorsan terjed, halált is okozhat, és jelenleg nincs rá védőoltás. Persze nekünk, a 21. század emberének már kezünkben vannak a hatékony védekezés eszközei, amelyeket okosan és fegyelmezetten használva csökkenteni tudjuk a járvány okozta pusztítást. Ugyanakkor a 17. századi embernek nem maradt más, csak az imádkozás és a reménykedés. Az emberek Istenhez és a szentekhez imádkoztak segítségért, és a kór elvonulását követően is nekik adtak hálát. A pestisjárvány során a polgárok bűnbánatot tartottak, és fogadalmat tettek, ha Isten és a szentek segítségével túlélik a járványt, közadakozásból fogadalmi emlékeket, Szentháromság-szobrot építenek. 
Az emlékmű alapkövét 1700-ban rakták le a budai Nagyboldogasszony templom előtti térre (mai Szentháromság tér a Mátyás templom előtt), de pénz híján a díszes barokk stílusú monumentumot csak 1706-ban állították fel a téren. A Rákóczi-szabadságharc idején 1709-ben újabb járvány ütötte fel a fejét. A lakosság ezúttal azt fogadta meg, hogy nagyobb, díszesebb szobrot állít az előző helyén, ha ezt a járványt is túlélik. Így történt, hogy 1712-ben a korábban állított szobrot a mai III. kerületi Zsigmond térre helyezték át, és helyébe 1713-ban a Ungleich Fülöp és Hörger Antal szobrászok által készített 14,4 méter magas, barokk szobrot állítottak. 
A szobor talapzatán három dombormű sorakozik: Dávid könyörgése, A pestis és a A fogadalmi emlék építése. Dávid király a zsidó nép egyik legismertebb és egyben legellentmondásosabb uralkodója. Elképzelhető, hogy Dávid személye azért kerülhetett az emlékműre (mindamellett, hogy a zsidó nép története a Biblia elszakíthatatlan része), mert akkoriban nagyszámú izraelita közösség élt Budán, és az építés költségeihez ők is hozzájárultak.
A domborművek között három kartus (barokk mintázatú pajzs) látható, bennük Magyarország, illetve Buda címere. A harmadik kartusban elhelyezett osztrák császári címert a honvédsereg elpusztította, amikor Budát 1849. május 21-én visszafoglaltuk az osztrákoktól (azóta minden évben ezen a napon ünnepeljük a Magyar Honvédség napját). Az emlékmű törzse körül három csoportban hat angyal és kilenc szent szobra látható: Szűz Mária és Szent Sebestyén, a betegek és járványok védőszentjei; Szent Rókus, a pestises betegek és kőfaragó céhek védőszentje; Xavéri Szent Ferenc, Buda védőszentje; Szent József, az ácsok céhének patrónusa; Hippói Szent Ágoston, a Szentháromság titkának magyarázója; Nepomuki Szent János, a halászok céhének védőszentje és Szent Kristóf, az úton lévők patrónusa, illetve Keresztelő Szent János. Történészek arra jutottak, hogy Keresztelő Szent János ábrázolását az indokolhatta, hogy a pestisjárványok okozta félelem légköréhez köthető a törökök kiűzése után Budán maradt utolsó muszlimok megkeresztelkedése. Az emlékoszlop csúcsán a Szentháromság-szoborcsoport, az Atya, Fiú és a Szentlélek allegorikus alakjai álltak. 
Buda és Magyarország legdíszesebb és legnagyobb fogadalmi emlékműve több jeles eseményt is átélt. Az egyik legjelentősebb volt, amikor 1916-ban a szoborcsoport mellvédjén mondta el koronázás utáni fogadalmi beszédét IV. Károly, az utolsó magyar király. Az emlékmű kisebb „karcolásokkal” átvészelte a 1848-as forradalmat és ostromot, az I. világháborút, a 130 napos proletárdiktatúrát, a román megszállást, viszont a második világháború pokoli ostromát már nem élhette túl. 
A műalkotás szobrai az 1945-ös ostromban súlyosan megrongálódtak, ezért domborműveit és szobrait (a csúcsán álló Szentháromság-szoborcsoport kivételével) a Kiscelli Múzeumba szállították, helyükre pedig a ma is látható, Búza Barna által alkotott rekonstrukciókat állították. 2005-ben kezdték meg a szobor esedékes felújítását, amely során a szobor építményének eredeti posztamensét (talapzatát) is elbontották, és tömbmészkövekből újjáépítették, így az eredeti emlékműből mára csak a Szentháromság-szoborcsoportot láthatjuk. 
Ma a koronavírus-járvány felívelő szakaszában, amikor hazánkban is emberek veszítik életüket, adjon a Szentháromság-emlékmű reményt mindannyiunk számára, hiszen arról tanúskodik, hogy Isten minden alkalommal győzedelmeskedett a pusztító járványok a felett.
Fecske Gábor László
