Segítsük egymást! – Önkéntes csoportok alakulnak civil kezdeményezésre

Mind a 23 megyei jogú nagyvárosban, valamint a 23 budapesti kerületben is létrejöttek azok a Facebook-csoportok, amelyek által

az önkéntesek lakóhelyükhöz legközelebbi csoportba csatlakozva kezdhetik meg a segítségnyújtást.

Kővári Bence, a kezdeményezés elindítója hangsúlyozta, a csoportok elsősorban nem az emberek informálására jöttek létre, ez csak másodlagos funkció.

Az elsődleges cél, hogy azok, akiknek lehetőségük van rá, segítséget nyújthassanak mindazoknak, akiknek erre szükségük van.


Hirdetés

Hozzátette, ha a segítségnyújtás helyi szinten valósul meg, akkor sokkal hatékonyabb az együttműködés. A nehéz helyzetben lévők számára akár egy bevásárlás, akár a kutyasétáltatás vagy más ügyes-bajos dolgok elintézése is nagy segítség lehet. 

Az önkéntes szerveződések által az emberek segíteni tudnak egymásnak, Kővári Bence pedig azon dolgozik, hogy a kezdeményezés híre minél több tettre kész emberhez eljusson. – A szerveződés mögött sem pártpolitika, sem anyagi, gazdasági érdek nincs, ez egy civil kezdeményezés, amelynek fő célja a bajba jutottaknak történő segítségnyújtás – tájékoztatott Kővári Bence.  

A kezdeményezés, illetve a városonként létrejött önkéntes Facebook-csoportok itt megtekinthetők:

https://www.facebook.com/kovari.No1/posts/2861204430602630

Kiemelt kép forrása: unsplash.com

'Fel a tetejéhez' gomb