A pápa a járvány megállításáért imádkozik

A katolikus egyházfő úgy vélte, a járványhelyzet lehetőséget ad azokra az apró, de konkrét gesztusokra, cselekvésekre, amelyek erősítik a kapcsolatot a hozzánk közel állókkal. Hangoztatta: meg kell értenünk, hogy a kis dolgokban kincs rejlik.

„Ha így éljük meg ezeket a napokat, nem pazaroljuk őket feleslegesen” – jelentette ki Ferenc pápa. Példaként említett egy tál meleg ételt a rászorulóknak, de gyengédséget a családtagok felé is, jelképes ölelést, telefonhívást rokonoknak, ismerősöknek. Vannak apró „hétköznapi részletek, amelyek értelmet adnak az életnek, közösséget és párbeszédet teremtenek közöttünk” – nyilatkozott Ferenc pápa.

A Vatikáni Híradó által közreadott képen Ferenc pápa feszület előtt imádkozik a római San Marcello al Corso-templomban 2020. március 15-én, az új koronavírus-járvány idején. MTI/AP

Kifejtette, az eddig megszokott rohanó hétköznapokban a családok is gyakran teljes csendben étkeztek, de nem azért, mert egymást hallgatták: „a szülők evés közben a tévét nézik, a gyerekek pedig a telefonjaikat”.

Ferenc pápa hétfőn a Vatikánból a római Santa Maria Maggiore-bazilikába ment autóval, ahol a római népet oltalmazó Szűz Mária-ikonnál imádkozott. Innen a San Marcello al Corso templomba ment át a csodatevő feszülethez, amelyet 1522-ben hordoztak végig a városon, hogy véget érjen az akkori pestisjárvány. Az egész világot bejárták a felvételek, amelyek a teljesen kihalt római belvárosban a templomba gyalogosan tartó pápát örökítették meg.


Hirdetés

Ferenc pápa az interjúban kijelentette, azért imádkozott, hogy az Úr állítsa meg a mostani járványt. „Állítsd meg a kezeddel! – ezt kértem tőle” – mondta az egyházfő. Hozzátette, aki nem hívő és nem imádkozik, az is „megtalálhatja az utat a jóban, amelyben hisz. Hihet a körülötte levő emberek szeretetében, és ott reményre is találhat”.

A 83 éves Ferenc pápa a járvány miatt szintén lezárt Vatikánvárosban maradt, imáit, beszédeit egyenes internetes közvetítéssel sugározzák.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb