Imakilenced a járvány idején

A járvány rémületében az ember hajlamos elfeledni azt, hogy minden veszedelem fölött van Valaki, Akinek segítő oltalmában és irgalmában bízhatunk: az ima erejével Istenbe kapaszkodhatunk! Ezért is hívnak országos kilencedre minden embert.

A budapesti székhelyű Shalom közösség Facebook oldalán ima általi országos összefogásra hív minden jószándékú embert. 

A számos megpróbáltatás közepette lássuk meg az imában való összefogás erejét és csatlakozzunk ahhoz a meghíváshoz, mely mától kilenc napon át kér mindenkinek az idejéből körülbelül 10 percet. 

A rövid, de hathatós ima erejével szálljunk harcba a tomboló járvány erejével!

Ahogy Roska Péter atya is fogalmazott mai írásában: „Ez a járványos időszak lehet, hogy életed legnagyobb lehetősége lesz arra, hogy megismerkedj Jézussal, aki az örök Haza szeretetére hív.” vegyük komolyan szavait és a Shalom közösség elhívását:

„Csatlakozzunk az országos kezdeményezéshez, amely során mától minden este 9-kor elmondjuk az Isteni irgalmasság rózsafüzérét a Corona vírus áldozataiért és hozzátartozóikért, a fertőzöttek felgyógyulásáért, az egészségügyben dolgozókért és mindenkiért, akinek az élete nehezebbé vált a világjárvány következtében. Az Úr Jézus kezébe helyezzük a helyzetet és kérjük, hogy sikerüljön megfékezni a vírus terjedését.”

 

Fotó: Shalom közösség Facebook oldala

Iratkozzon fel hírlevelünkre