A Szent László újra harcban áll

Az 1860-as évektől Pestet és Budát többször érintette súlyos kolerajárvány, amely rengeteg áldozatot szedett. Pest egyetlen kórháza a város közepén található Szent Rókus Kórház volt, amely visszaemlékezések szerint járvány idején apokaliptikus képet festett. A főváros vezetése, megelégelve az áldatlan állapotokat, elhatározta, hogy felépít egy új kórházat, amely tehermentesíti a Rókust. Akkoriban – csakúgy, mint most – hosszas vita előzte meg az építkezést és a helyszín kiválasztását, mert egyik kerület vezetése sem merte befogadni az ispotályt. Végül 1885-re felépült az Üllői úti kórház (mai Szent István), amely a városhatáron kívül, a ferencvárosi védgát túloldalán (ma Haller utca) található. Már akkor is fontos kitétel volt, hogy a kórház közlekedésileg jól megközelíthető helyen létesüljön, ezért is épült az Üllői út közelébe, amely akkor a város legfőbb déli ütőere volt.

1892-1893-ban minden eddiginél súlyosabb kolerajárvány támadta meg Budapestet, amelyben a halálozási ráta elérte az 50%-ot. Az akkoriban is súlyosnak mondható halálozási ráta rádöbbentette a városvezetést, hogy az Üllői úti Kórház (Szent István) kevés egy pandémia leküzdésére, ezért elhatározták, hogy egy önálló kórházkomplexumot kell felépíteni, amely csak fertőző betegeket fogad. Az új, Szent László király nevére keresztelt ragálykórház 1894. november 9-én fogadta az első beteget. Az orvostudomány akkoriban is sejtette, hogy a fertőző betegeket el kell különíteni a többi betegtől, ezért a kórházat úgy építették meg, hogy az egyes pavilonok egymástól olyan távolságra épültek, amely nem teszi lehetővé a járványok épületről épületre való terjedését. A 200 ágyas kórház szinte luxus körülményeket biztosítottak a betegek számára. A kórtermek a korabeli lehetőségekhez mérten klimatizáltak voltak. A levegő a földalatti folyosókon át a szobában lévő kürtőkön keresztül nyáron hideg, télen meleg levegőt juttatott a kórtermekbe.

A kórház tervezője az a Kauser József volt, aki Ybl Miklós halála után a Szent István-bazilikát befejezte. Kauser a tervezés során különös tekintettel volt a részletekre. Az épületek (pavilonok) hegyvidéki monarchikus stílusban épültek, amelyeket középen fából faragott fedett folyosók kötöttek össze. A „László-sornak” elnevezett folyosó később a Szent László védjegyévé vált, amely több híres magyar filmben – köztük az Eldorádóban is szerepelt. A kapacitás az első négy évben elegendőnek bizonyult, azonban a betegek számának folyamatos emelkedésével a pavilonok egyre zsúfoltabbá váltak, és gyakoriak voltak a betegek közötti keresztfertőzések, így 1898-ban egy új egészségügyi intézmény, a Szent Gellért Kórház létesült a közvetlen szomszédságában. Mindkét kórház folyamatosan újabb épületeket kapott, majd 1917-ben egyesítették őket. Ebben az időszakban elsősorban a skarlát, a diftéria, a himlő, a kolera és a szamárköhögés számított vezető betegségnek a kezelt személyek körében.

Az első világháborút követő spanyolnátha-járványnak az eddig sokadik bővítés is kevésnek bizonyult, így további nyolc barakkot tákoltak össze deszkákból, amelyeket „szőrös barakkoknak” neveztek a gyalulatlan deszkákból kiálló szálkák miatt. Ezek az építmények 80-100 beteg befogadására voltak alkalmasak, mindenféle izolációs lehetőséget nélkülözve. Az épületek az 1930-as évekig álltak, mikor is a tűzoltóság felügyelete mellett felgyújtották őket, mivel ez volt a legegyszerűbb fertőtlenítő módszer.

A Horthy-korszakban jelentős fejlesztések zajlottak a kórház területén. 1921-ben a Szent László Kórház önálló kórházzá alakult, hiszen egészen odáig a Szent Rókus Kórház kihelyezett osztályaként működöt.1928-ban elkészült az első röntgenfelvétel, míg 1933-ban független laboratóriumi részleget alakítottak ki az akkor már 2000 ággyal rendelkező kórházban. Az 1930-as években kezdődött meg a kórház területének parkosítása, majd 1938-ban számos új épületet adtak át a leégetett „szőrös barakkok” helyén.

1944. április 3-án a hajnali órákban az angolszász légierő szőnyegbombázást hajtott végre a ferencvárosi rendezőpályaudvar ellen. A német és magyar légvédelem zárótüze következtében a bombaszőnyeg elcsúszott, amely a szomszédban lévő Szent László Kórházra hullott, hatalmas pusztítást okozva. Az akkori újságok beszámolója szerint a kórház nagyobb része a bombatalálatoktól elpusztult, a pavilonok alatti óvóhelyeket három helyen is bombatalálat érte. A 100 halott és 20 sebesült között kizárólag orvosok, ápolók és betegek voltak.

A második világháborút követően a kórház „sztahanovista” tempóban és minőségben újjáépült. 1945 és 1946-ban két ragály söpört végig az országon. A kiütéses tífuszt valószínűleg a Don-kanyarból hazatérő katonák hozták be, míg a dizantériát a lakosság „ukrán kórnak” hívta, azt feltételezve, hogy a kórt a II. ukrán front katonái hurcolták be az országba. A Szent László utoljára 1957 és 1959 között vállalt nagy terheket, amikor két nagy gyermekbénulás-járvány tört ki Magyarországon. Azóta a kötelező védőoltások következtében a klasszikus fertőző betegségek járványos előfordulása megszűnt.

Ma 2020. március 17-én, amikor a világot és Magyarországot megrázó koronavírus-járvány pusztít, újra az eredeti funkcióját tölti be. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer még szükség lesz rá.

Fecske Gábor László

Felhasznált irodalom:
Szent István és Szent László Kórház rövid története napjainkig
dr. Keserű Krisztina, epidemiológus

Kiemelt kép: Dél-Pesti Jahn Ferenc kórház légifelvétel – Wikipedia