Az olasz katolikusok számítanak imáinkra
Az egyik hétköznap este kézen fogtam a gyerekeimet, és elmentünk a helyi templomba. Mivel nem éppen gyerekbarát az időpont – suli, ovi és a különórák után – családi jelenlétünk miatt általában különös atmoszféra lengi körbe az efféle istentiszteleteket.
Nem kell csodálkoznunk tehát azon sem, hogy miután a rendhagyó hírekre kihegyezett fülű, egyeneságú leszármazottaim meghallották a koronavírus magyarországi „betöréséről” szóló püspökkari óvintézkedéseket, a békekötésnél kéznyújtás helyett, kicsit sem eltúlzott mimikával a földig hajoltak előttem, mellkasukon keresztbe tett kezükkel.
Valóban komikus is ez a szituáció, amíg valódi, a bőrünkön tapasztalt, leküzdendő nehézségekbe nem ütközünk. Nincsenek ezzel ugyanígy az olaszországi katolikusok. Az Olasz Püspöki Konferencia március 9-én életbe léptetett rendelkezései jóval szigorúbbak a hazánkban tapasztalhatóaknál.
Nem firtatva azok mértékét, a vírus terjedésének megakadályozásában kifejtett hatékonyságát, gondoljunk csak bele, milyen lehet egy hívő – és tételezzük fel, hogy még vannak hitből élő katolikusok – számára, ha előreláthatóan egy hónapon keresztül nélkülöznie kell, hogy szentmisén vehessen részt, és találkozhasson a katolikusok hite szerint az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztussal.
Ez olyan lehet, mintha egy iszlám hívőnek megtiltanák a vallásukat jelentő alappillérük, az imádság napi ötszöri elvégzését. Egy pillanatra sem kívánnám, hogy bármely vallásnak a világon efféle rendhagyó jelenséget kelljen átélnie, amely már-már
az apokaliptikus végidőket sejteti.
Március 8-án Ferenc pápa sem az Apostoli Palota dolgozószobájának ablakából, hanem a könyvtárból, a Szent Péter tér kivetítőin keresztül tartotta meg a szokásos Angelus közös elimádkozását. A déli imádság keretében külön megemlékezett a koronavírus által megfertőződött betegekről.
– Ma azért így imádkozzuk el az Úrangyalát, hogy eleget tegyünk a megelőző intézkedéseknek, hogy elkerüljük kisebb tömegek kialakulását, melyek elősegíthetik a vírus terjedését – mondta az imádság előtti köszöntő szavaiban a pápa.
A külső, de talán a belső szemlélőben is felmerülhet a kérdés az egyház által közvetített hit erejével kapcsolatban. Miért az óvintézkedések mögé sorakoznak fel a döntést hozó püspökök és maga a Szentatya? Vértesaljai László jezsuita, a Vatikáni Rádió munkatársa nyilatkozott erről.
– Az olasz állam közegészségügyi döntései szükséghelyzetben a Szentszék és az Olasz Állam közötti megegyezés jegyében a Vatikánra is érvényesek.
Az egészségügyi előírások mindig arra hivatkoznak a mostani járvánnyal kapcsolatban, hogy „az olasz rendelkezések betartása jegyében” hozták meg a szükséges óvintézkedéseket. A Vatikánnak tehát kettős kötelezettsége van, jogi és erkölcsi.
A jezsuita atya lapunknak kifejtette: az olasz állami jogkövetés jegyében a pápa is példát mutat azzal, hogy a Márta Házban nagyjából harminc fő jelenlétében tartott szentmisét ilyen formában lemondta: egyedül celebrálja azt. Ennek az a célja, hogy elkerülhető legyen a csoportosulás a vírus terjedésének megakadályozása érdekében.
A liturgia tele van kommunikációval,
a szentmisén a hívek megérintik egymást, az áldozás is közösségben történik – mutatott rá.
Arra a kérdésünkre, hogy az Eucharisztia vételétől történő megvonás hogyan hat az olasz hívekre, Vértesaljai László úgy fogalmazott: „Jóllehet, az olaszok egy hosszabb ideig most nem tudnak az eucharisztikus Jézussal találkozni, de a napi imádság elvégzésében, az Ige olvasása által és az online közvetített szentmiséken keresztül még jobban tudom átélni az Istennel való találkozás lényegét. Ezt maga a Szentlélek garantálja számunkra: amikor nagyobb szükségünk van Istenre, Ő megad minden segítséget”.
– Ilyen helyzetekre is érvényes a „lelki áldozás” lehetősége,
amely ugyanúgy valóságos találkozás az élő Jézussal a vágyakozásunk alapján, amikor nem lehetséges az Eucharisztiával történő találkozás – tette hozzá Vértesaljai László.
Normális lépésnek tarthatjuk tehát, hogy a közjót figyelembe véve ilyen szigorú rendelkezéseket léptetett érvénybe az olasz püspöki kar, hiszen így megnyilvánulhat az az Isten által belénk oltott emberi felelősség, hogy védjük az emberi életet. Ez nem csorbítja az örök életbe vetett hitünk értékét és mértékét sem.
A Szentírás ezzel kapcsolatban rámutat a helyes mértékre: „Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért?” (Mt 26,16). Vagyis egyértelmű a fontossági sorrend.
– A koronavírus terjedése nem engedi meg az olasz hívők számára, hogy egymás közelében lehessenek. Ami a szentmiséken való részvételt illeti, jelenleg csak lélekben tudunk összegyűlni az egyházmegyéből vagy a plébániáról streamelt online szentmise-közvetítések idején. Diakónusként most az a feladatom, hogy a plébánosunk által, zárt ajtók mögött tartott szentmisén vegyek részt.
Szükséges közösen és intenzívebben imádkoznunk, hogy az Úr megszabadítson bennünket ettől a minket sújtó rossztól. Köszönünk minden értünk mondott imádságot!
– buzdított Gianni Urbini, a Rómától délre fekvő Frosinone tartományban szolgálatot ellátó diakónus.
Nekünk tehát, akiknek idehaza lehetőségük van részt venni a szentmisén, és az áldozásban találkozhatunk a kenyér színe alatt titokzatos módon jelenlévő Jézus Krisztussal, feladatunk olaszországi testvéreinkért imádkozni, és őket lélekben hordozni minden szentmisében.
Ekkorra eltörpül mindenféle, a hagyománytiszteletből fakadó skrupulus – amely kifogásokat fogalmazott meg mondjuk a kézben áldozás kötelező módjáról –, vagy a végidőket látó jóslat, amely a sátán uralmát vizionálja. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve, a kialakult – túlpánikolt vagy sem, ebben az esetben mellékes – helyzetben felértékelődik az egyház által őrzött örök kincsek múlhatatlan értéke.
Az egyház egész teste misztikus módon megérzi, ha egy tagja szenvedést él át,
és segítségére siet imában és az emberi élet megóvásáért érzett felelősséggel egyaránt. Az „anyaszentegyház” valódi anyaként a legjobb döntéseket igyekszik meghozni a rábízottakért, még akkor is, ha ezek közül némelyik túlságosan aggódónak tűnhet.
Kiemelt képünk forrása a Pixabay.
További a témában olvasásra javasolt írásunk:
