Ez az ország jobb ellenzéket érdemel!

A koronavírus-járvány veszélye egyre komolyabb. Ezt tudja és látja a kormány is, az Operatív Törzs naponta ülésezik, Orbán Viktor miniszterelnök pedig már most bejelentette, hogy kormányzati segítséget kaphatnak majd azok a vállalkozások, amelyek kárt szenvednek a vírus miatt. Nekünk nem marad más választásunk, mint higgadtan tudomásul venni a helyzetet, nem pánikolni, és nem hallgatni az ellenzékre.

A baloldali pártok ugyanis most sem ismerték fel a helyzet komolyságát. Nem jöttek rá arra, hogy most higgadt, nyugodt hangra van szükség. Vagy legalább arra, hogy csöndben maradjanak. Akkor is kevesebb kárt okoztak volna, mint így.

A magyar ellenzék ugyanis a koronavírusban is lehetőséget lát. Esélyt arra, hogy a kormányt támadja, hogy fogást találjon rajta.

Meg sem kellene lepődnünk. Az olyan össznemzeti, a társadalom elsöprő részének támogatását élvező ügyek, mint a családpolitika, a határon túli magyarok támogatása vagy a migráció elleni küzdelem sem voltak elég súlyosak ahhoz, hogy a teljes ellenzék felsorakozzon – ebben az esetben nem a kormány, hanem saját szavazóinak jó része mögött.

A mostani helyzetben azonban az emberek mindennapi életéről, biztonságérzetéről van szó. Ezzel játszani, ebből politikai tőkét kovácsolni a lehető legnagyobb felelőtlenség, amit ellenzéki párt elkövethet.

Márpedig elköveti. A Demokratikus Koalíciónak pár óra alatt 3 közleményt sikerült kiadnia a témában. Az egyikben azt közlik, hogy használhatatlan a koronavírusos zöldszám, a másikban azt nehezményezik, hogy a kormány kétszer annyiból költöztette a miniszterelnököt a Várba, mint amennyit a járvány elleni védekezésre szán, a harmadikban pedig az egészségügyi dolgozókért aggódnak. Eközben a Jobbik a bölcsődék, az óvodák és az iskolák bezárását követeli. Alaptalan, légből kapott és otromba vádaskodások.

Már csak azért is alaptalanok, mert ebben a helyzetben az Operatív Törzs az, ahová minden szükséges információ befut, és ahol rendelkezésre áll az az erőforrás, amellyel ezeket elemezni lehet, és meg lehet hozni a szükséges döntéseket.

Remélhetőleg a közvélemény-kutatások megmutatják majd a felelőtlen ellenzéki politizálás kudarcát. Mi pedig addig is tájékozódjunk a hivatalos szervektől, és zárjuk ki a baloldali pártok keltette csatazajt, amelyre semmi szükség ebben a helyzetben!

Iratkozzon fel hírlevelünkre