Március 15-én nyit a szarvasi Körösvölgyi Állatpark

A park tájékoztatása szerint a nyitás napján délelőtt vízimadarak látványetetésére várják az érdeklődőket, akik az idei Év madaráról, az erdei fülesbagolyról is megtudhatnak érdekességeket. Megnyílik a madárvonulás érdekességeit és legjeit bemutató, Útlevél nélkül a Föld körül című időszaki kiállítás is, amely november 8-ig látogatható.

A Körösvölgyi Állatparkban több korszerűsítés is zajlik. Épül két új közösségi épület, egy úgynevezett lombterasz kilátó, továbbá hajókikötőt és parkolókat is kialakítanak – mondta Körömi Krisztina, a látogatóközpont vezetője. Hozzátette, elkészült az új gyíkkifutó is, ahova várhatóan az év közepén érkeznek az állatok. Ekkor láthatják először a látogatók a park másik új állatfaját, a szürkefarkas-kölyköket is. Az új kisállatsimogatóban a kecskéket és a nyulakat viszont már márciusban megszeretgethetik a gyerekek.

A parkban jelenleg mintegy 40-féle madár-, emlős- és halfaj egyedeit tekinthetik meg az érdeklődők. Az itt élő állatok részben különböző fajvédelmi programokban résztvevő állatfajok példányai, részben pedig a természetben önálló életre alkalmatlan egyedek. Az állatpark lakói között védett és nem védett fajok egyaránt vannak.

A látogatók olyan, rejtett életmódot élő állatokkal is találkozhatnak, mint a nyuszt, a borz vagy a nyestkutya, valamint az aranysakál. Az Anna-ligetben láthatnak gímszarvast, őzet, dámszarvast, vaddisznót és rókát is, amelyek általánosan ismert fajnak számítanak, mégis ritkán kerülnek a természetjárók szeme elé a szabadban.


Hirdetés

A kialakított vizes élőhelyen vízi madarak, mocsári teknősök, halak élnek. A park legnagyobb attrakcióját az európai bölények jelentik, amelyek a Maros és a Sárrét közti terület régmúlt élővilágát idézik, hiszen ma már a Dél-Alföldön sehol sem élnek vadon.

A Körösvölgyi Állatparkban az év során egyebek mellett Túzok Tusa természetismereti vetélkedő, gyermeknap, gyógynövényes pünkösdölés, szünidei állatmustra, gombaismereti börze, állatkertek éjszakája, szakvezetéses túrák és látványetetések várják az érdeklődőket.

A programokról bővebb információ itt található.

MTI

Kiemelt képünk forrása: pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb