1956>1968 – Ifjúsági forradalom
Fiatal emberek, diákok puskával a vállukon,
kézigránáttal a zsebükben, másik kezükben benzines üveg.
A környéket megszálló fiatalok többsége 18 éven aluli.”
Igazság, 1956. október 30.
Sokszor halljuk, hogy 1968 az „ifjúság forradalma” volt, amelyet leginkább az érdektelen nosztalgia és a fiatalság szépségével takarózó kivénhedt liberálisok önlegitimációs kényszere motivál. Félre ezzel! A szabadság októbere ebben is a summer of love előtt jár. A diáklázadást a „papa fiacskái” (Pier Paolo Pasolini) csinálták, 1956-ot viszont azok, akik nem járhattak egyetemre, s reményük sem lehetett rá. 1968-ban a középosztály gyermekei saját egyetemeiket foglalták el, minden ellenállás nélkül, a Rádiót viszont véres harccal vették be a magyar ifjúmunkások és ipari tanulók.
Cohn-Bendit és társai a koedukált kollégiumokért indítottak harcot, a „pesti srácok” és lányok ellenben együtt küzdöttek a tankok ellen.
Ötvenhatban Németh László korabeli értékelése szerint ironikus történelmi csel történt, amikor „a gondosan szelektált, szemináriummal tömött ifjúság indította el a harcot, a diktatúra gazdájaként emlegetett munkásosztály vívta a derekát”. A fiatalok ugyanis a fegyverforgatás mesterségét is elsajátították, hiszen előzőleg „forradalmi taktikát s elszántságot oltottak beléjük, […] megtanították őket a fegyverviselésre. A vonakodva tanult orosz nyelvnek is megvolt a haszna: ezen agitálták meg az orosz katonákat. […] Az Ifjúgárda s más partizánregények […] kóvályogtak a fejükben” – írta november 4. után bujkálva (A magyar forradalomról. 2011).
Az ’56-os forradalom és szabadságharc legaktívabb, legelkötelezettebb és legbátrabb szereplője az ifjúság volt. 1956-ban életkor tekintetében ifjúsági forradalom zajlott. Azelőtt és azóta sem volt a magyar történelemnek még egy olyan eseménye, amelyet ilyen nagy mértékben a fiatalok határoztak volna meg. A budapesti városi felkelés során egyértelműen a „szent suhancok” (Déry Tibor) vívták a harcok oroszlánrészét. Azok, akik gyerekfejjel élték át az ostromot, a bombázást és a nélkülözést, majd a legkeményebb Rákosi-diktatúra idején voltak tizenévesek.
A legfiatalabb szabadságharcosok között 12–13 éveseket is találunk, a fiatal felkelők derékhada a felnőttkor küszöbén vagy húszas évei elején volt.
A felkelőközpontok vezetői többségükben a húszas éveik derekán jártak: Lassan György 20, Pongrátz Gergely és Csizmadi Ferenc 24, Bárány János 26, Angyal István 28 éves volt. A 34 esztendős Pongrátz Ödönt a fiatalabbak már „bácsinak” szólították. Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács vezetője mindössze 23 múlt ’56-ban!
A tizenéves felkelők legendája már a forradalom első napjaiban kialakult, el is terjedt a tipikus pesti vicc, mely szerint azért győzött a népfelkelés, mert minden sarkon állt egy Puskás Öcsi – szellemesen utalva arra is, hogy
’56-ban két dolgot ismertek világszerte Magyarországról: az Aranycsapat futballklasszis csapatkapitányát és az ifjú felkelőket.
Pálóczy Horváth György a győzelem napjaiban írott cikkében a forradalom kivívásának dicsőségét kizárólag nekik adta: „Tizenkét–tizennégy éves fiúk és lányok puszta kézzel rohanták meg az ÁVO-s pribékek csapatszállító autóit, és dobáltak benzines üvegeket a szovjet tankokra”. A fiatal budapesti fegyverest a Time magazin 1957 elején az év emberének választotta címlapján, Olaszországban pedig legendás dalt írtak róluk, Előre, pesti srácok kezdettel. Földes László 1956. október 26-án ezt mondta a pártvezetőségnek: „690 embert fogtunk el. 28 éves volt a legöregebb. 14–18 éves gyerekeket találunk százával”. Egy riporter így írt október végén: „A Práter utcai fiúk […] tizenkét–tizenhárom éves gyerekek […] benzines üvegekkel gyújtottak fel egy tankot, négy ágyút és négy szerkocsit.”
A korcsoport szerinti megoszlásról az országos adatok azt mutatják, hogy a harcok alatt életüket vesztettek 44 százaléka 25 év alatti, 28 százalékuk 25 és 39 közötti, 15 százalékuk ötven fölötti volt, és 12 százalékuk a negyvenes éveiben járt. A 19 év alattiak az országos veszteségek több mint ötödét tették ki, az elhunytak 4 százaléka pedig még a 16. életévét sem töltötte be. Mindez azt jelenti, hogy
a forradalom és szabadságharc alatt Magyarországon elhunytak negyede nem volt felnőttkorú, vagy éppen csak betöltötte a 18. életévét.
Az 1956-ban Budapesten életét vesztő 1945 fő közül 77-en 15 éven aluliak, 323-an pedig tinédzserek voltak, 357-en húszas éveik első, 216-an annak második felében jártak. Ezek szerint a fővárosban elhunytak közül legtöbben tízen- és huszonévesek voltak, az itt elhunytaknak pontosan felét a 30 alattiak tették ki.
A fiatal mártírok ikonikus alakja Mansfeld Péter, aki előbb a Széna tériek gépkocsis összekötője volt, majd társaival részt vett a forradalom leverését követő ellenállásban. Ez utóbbiért ítélték halálra és végezték ki, ám az elterjedt szóbeszéddel ellentétben ehhez már nem kellett megvárni, míg betölti 18. évét, hiszen
éppen a rendkívül sok fiatalkorúval szemben indított bírósági eljárás miatt határozott úgy a Kádár-kormány 1957 nyarán, hogy 16. életévét betöltött személyen is végre lehet hajtani halálos ítéletet.
Az elmúlás hatalmának alávetett emberi tervek mind hiábavalóságok, akárha mégoly démoniak is – Mansfeld halhatatlan!
Békés Márton
A cikksorozat első része:
Kiemelt képünk forrása a Fortepan.
