Az Állhatatosság nevet kapta a NASA következő marsjárója

Mostantól hivatalosan Állhatatosságnak (Perseverance) nevezik az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Marsra tartó következő robotját – jelentette be csütörtökön a NASA.

A nevet Alexander Mather hetedikes virginiai diák adta, aki az elnevezésre tavaly kiírt országos pályázatot megnyerte.

Főbb különbségek az előző járműtől – Wikipedia

Az űreszközt, amelyet idén júliusban indítanak útra és jövő februárban érkezik a vörös bolygóhoz, eddig csupán Mars 2020-nak hívták. A névadási versenyre 28 ezren küldtek be javaslatot.

NASA összeszerelő üzeme – Wikipedia

Thomas Zurbuchen, a NASA tudományos missziókkal foglalkozó igazgatóságának illetékese egy közleményében azt írta, hogy

a névadással Mathernak sikerült „a legjobban eltalálnia a marsi küldetés szellemiségét”.

A küldetés tervezett állomásai – Wikipedia

Hozzátette, mint minden korábbi küldetésnél, ez a marsjáró is számos kihívással néz majd szembe, és várakozásaik szerint „elképesztő felfedezéseket tesz majd”.

Már most számos akadályt leküzdött azzal, hogy eljutottak az indítás végrehajtása előtti folyamathoz. Az Állhatatosság feladata a korábbi marsi mikroorganizmusok feltárása lesz. Az előző hasonló járműveknek, a Sojournernek, a Spiritnek, az Opportunitynek és a Curiositynek is iskoláskorú gyerekek adtak nevet.

A floridai Cape Canaveralból történő felbocsátásra meghívják a névadó diákot is.

 

Fenti képen az eddigi kutatások marsi célpontjai és az új misszió tervezett helyszíne, a lenti képen  a Jezero-kráterről készített művészi ábrázolás látható, az Állhatatosság (Perseverance) eljövendő tudományos vizsgálatainak terepe. – Forrás: Wikipedia, NASA / JPL / Arizonai Egyetem / USGS Flickr

MTI

***

Perseverance elődje, a Curiosity roverje minden korábbinál nagyobb felbontású és szebb fotókat küldött a marsi tájakról a Földre. Íme egy 1,8 milliárd pixeles (képpontos), több ezer fotóból összeállított panorámakép, amelyet 2019. november 24. és december 1. között készített a Gale-kráter Glen Torridon nevű régiójában. Bátran nagyítsanak rá a csodás részletekre!

***

Az előző misszióhoz hasonlóan ez a kutatórobot is elvisz magával egy memória-chippet, benne a küldetés „rajongóinak” nevével. 10.932.295 nevet nyújtottak be a regisztráció időszakában. A regisztrációt követően a résztvevők jegyet kaptak a start indulásáról:

Menetrend szerinti indulás – 2020. július

Indítóhely – Cape Canaveral légierő állomás, Florida, Föld

Érkezési hely – Jezero-kráter, Mars

Rakéta – Atlas V-541

Egy „szerencsés” utazó kártyája – Wikipedia