Tanuljuk meg mind a négy fülünket használni!
Négy területen szólítjuk meg a másikat: tárgyi, kapcsolati, az önkifejezés és a beavatkozás területein. Olyan, mintha négy fülünk és négy szemünk lenne. Tudjuk változtatni, hogy melyik van nyitva vagy épp zárva. Ebből fakad, hogy ugyanarról olykor-olykor egész mást gondolunk. A legjobb, ha mind „a négy fülünket és szemünket” megtanuljuk használni, és így könnyebb lesz a mindennapi kommunikációnk.
Tények, kapcsolat, önkifejezés és felszólítás
Elsőként meghallhatjuk a kommunikációból a tárgyi üzenetet, az információkat. „Drágám ma nagyon sok munkám van, ezért korán indulnom kell” – itt egyértelmű az üzenet. A beszélőnek sok munkája van, ezért kell sietnie. Viszont, ha a kapcsolati tartalomra figyelünk, akkor azt is jelentheti ez számunkra, hogy fontosnak tartja a másikat, és megosztja, hogy most miért olyan rohanós a reggele. Mást is elárulhat, ha az önkifejezés fülünket használjuk. Ekkor azt jelentheti a mondat, hogy a beszélő most nagyon feszült, mert igyekeznie kell. Viszont ha a felszólítást halljuk meg a kijelentésből, akkor úgy is értelmezhetjük, hogy segítséget vár a másiktól, például hogy ő vigye a gyerekeket az iskolába.
Ezért szabad, sőt, fontos visszakérdezni. Ha az üzenetet nem értjük vagy nem világos számunkra, mit szeretne a másik mondani, akkor érdemes összefoglalni azt, amit megértettünk: „Jól értettem, hogy most segítségre van szükséged? Azt szeretnéd mondani ezzel, hogy ma nem reggelizel itthon? Megértem, hogy nagyon feszült vagy ma reggel!”.
Hol a telefon?
„Drágám, nem láttad a telefonomat?” – itt a tárgyi üzenet az, hogy nincs meg a telefon. A kapcsolati vetülete, hogy mi olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy megbízom benned, akár nálad is lehet a telefonom. Az önkifejező része a mondatnak az, hogy szükségem van a készülékre. A beavatkozás aspektusa pedig, hogy keresd meg a telefonomat.
A beszélgetéseink során mind a négy aspektus megjelenik. Érdemes mindegyikre figyelni és egyiket sem túlhangsúlyozni. Nem segíti a kommunikációt, ha egyik fülünk nyitva van, a másik pedig zárva. Természetesen a feladónak is az összhangra kell törekednie. Nehéz egy csípőre tett kézzel, emelkedett hangon kifejezett kérésen azt érteni, hogy a másik attól fél, elveszítette a telefont, és szeretne segítséget kérni a keresésben. 
7+38+55=100
Kommunikációnk hét százalékát a szavak alkotják, vagyis az, amit mondunk. A többi abból adódik össze, ahogyan mondjuk: harmincnyolc százalék a hangszín, a hangmagasság, a hanglejtés. További ötvenöt százalék a testbeszéd: a megjelenés, a gesztikuláció, a térköz és a mimika. Tovább árnyalja mindezt, hogy családonként eltérő mindezek üzenete. Lehet olyan család, ahol a felemelt mutatóujj egy apró jelzés, viszont máshol már komoly fenyegetést jelent. Kultúránként is változhat a valós tartalom. Azok a gesztusok, amelyek egy olasz családban természetesek, egy észak német számára esetleg érthetetlenek. Jó tudni, hogy mindezek a nehézségek leküzdhetők.
A kommunikációról is lehet kommunikálni. Nekem mit jelent a felemelt mutatóujj? Neked mit jelent?
A hiteles közlés és az értő figyelem is fejleszthető. Tudatossággal, energia-ráfordítással sok konfliktus és félreértés elkerülhető, ráadásul számunkra is könnyebbek lesznek a hétköznapok, ha az üzeneteink célba érnek. Szabad visszakérdezni és összefoglalni, pontosítani!
Dobrai Zoltán
lelkigondozó, mediátor
családterapeuta-jelölt
