Keresztény lányokat rabolnak el és kényszerítenek muszlim vallásra Pakisztánban

A muszlim többségű országban mindennapossá váltak a keresztények ellen elkövetett atrocitások. A társadalomban egye szélesebb körben terjednek az iszlám szélsőséges irányzatai, melyek a más vallásúak ellen uszítják az embereket. Ennek következményeként gyakran éri bántalmazás a fiatal keresztény lányokat.

 

A napokban sikeresen kiszabadítottak egy pakisztáni keresztény lányt, miután január közepén elrabolták és ismeretlen helyre vitték. Sinha, a tizennégy éves gimnazista épp az iskolából igyekezett haza, amikor egy muszlim férfi zaklatni kezdte.  Miután a fiatal keresztény lány elutasította a férfi házassági ajánlatát, öt másik férfival együtt elrabolták – közölte a Linga.org.

A lányt napokon keresztül fogva tartották, többször csoportosan megerőszakolták és megverték. Majd aláírattak vele egy papírt, mely szerint áttért az iszlám vallásra és hozzáadták a zaklató férfihoz.

Sinha családja a Pakisztánban működő CLAAS civil szervezet segítségével a hatóságokhoz fordult, akik sikeresen kiszabadították a meggyötört kamasz lányt.

A jogi segélynyújtással foglalkozó szervezet szerint több hasonló esetről is tudnak. Tavaly október 10.-én  Huma Yunust otthonából rabolták el, majd házasságra kényszerítették egy muszlim férfival. A kamasz lány szülei a hatóságokhoz fordultak, akik eljárást indítottak az ügyben. A bíróság végül megállapította, hogy Huma házassága a Saría törvényei szerint zajlott, mivel a „menyasszony” már az első menstruációs ciklusa után volt.

Huma szülei a nemzetközi közösséghez fordultak, kérve, segítsenek kiszabadítani a fiatalkorú lányukat. Az apa attól tart, ha a lánya betölti a tizennyolcadik életévét, akkor már nem tudják hazahozni.

 

Kiemelt képünk illusztráció forrása: Linga.org