A KDNP a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésének aláírására buzdít

A Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezés támogatását kérte a Kereszténydemokrata Néppárt nevében Szászfalvi László országgyűlési képviselő kedden Budapesten.

A kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió esélyegyenlőséget biztosítson a nemzeti régiók számára, ahol az őshonos kisebbségek élnek

– hangsúlyozta a KDNP frakcióvezető-helyettese.

A politikus hozzátette: az esélyegyenlőségen, a forrásokhoz való egyenlő hozzáférésen túl egyfajta pozitív diszkriminációra is szükség van, hogy az érintett őshonos kisebbségek az elmúlt évtizedekben és évszázadokban kialakult hátrányokat le tudják küzdeni.

A kezdeményezés keretében egymillió aláírásnak kell összegyűlnie az unió hét tagállamából arányosítva.

Jelenleg 150 ezer felett van az aláírások száma, Magyarországon azonban mintegy 600 ezer aláírásra lenne szükség a kezdeményezés sikeréhez

– fűzte hozzá.

Szászfalvi László kiemelte:

a kereszténydemokrata közösség nagyon fontosnak érzi a kezdeményezést.

Talán szimbolikusnak is tekinthető, hogy éppen 2020-ban, a nemzeti összetartozás évében zajlik az aláírásgyűjtés – tette hozzá.

Emlékeztetett: a múlt héten az Országgyűlés egyhangúlag fogadta el a kezdeményezés támogatását.

A pillanatnyi helyzetkép

 

Szászfalvi László egyúttal arra kért mindenkit, szánjon egy percet a kezdeményezés támogatására, amely a nemzetiregiok.eu oldalon érhető el.

MTI 

Iratkozzon fel hírlevelünkre