Elhunyt Balsai István alkotmánybíró, volt igazságügyi miniszter

Elhunyt Balsai István alkotmánybíró, volt igazságügyi miniszter vasárnap – tudatta az Alkotmánybíróság a honlapján.

Balsai István gyógyíthatatlan betegségben hunyt el, 73 éves volt. Alkotmánybírói tisztségét 2011. szeptember 1-től töltötte be.
    

Balsai István 1947-ben született Miskolcon. 1972-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Állam- és Jogtudományi Karán summa cum laude minősítéssel avatták doktorrá. 1972-től ügyvédjelölt, 1974 és 1990 között ügyvéd, 1995 és 2007 között magánügyvéd volt. 1989-ben az MDF tagjaként részt vett a háromoldalú politikai tárgyalásokon, majd az MDF jogi szakértőinek egyike, választási felelős volt. 1990 és 1994 között Antall József, majd Boross Péter kormányának igazságügyi minisztere. 1990-től országgyűlési képviselő: előbb az MDF-frakcióban, majd 2004-től független, 2005-től pedig a Fidesz-KDNP-frakcióban. Az egyes parlamenti ciklusokban több parlamenti bizottság tagja, illetve vezetője volt.
   

Balsai István alkotmánybíró 2020. február 12-én a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vette át Áder János köztársasági elnöktől.
   

Az Alkotmánybíróság jelenlegi és volt tagjai, munkatársai Balsai István személyében gyászolják az ügyvédi hivatás jó ismerőjét, a volt országgyűlési képviselőt, az első szabadon választott kormány igazságügy-miniszterét és az Alkotmánybíróság tagját – olvasható az Ab honlapján.

Igazságügyi Minisztérium

Az Igazságügyi Minisztérium közleményben búcsúzott dr. Balsai István alkotmánybírótól, volt országgyűlési képviselőtől, a rendszerváltoztatás utáni demokratikus jogállam első igazságügyi miniszterétől.

Mint írták: Balsai István nem csupán a rendszerváltoztatás során volt aktív, hanem a negyven évnyi diktatúra után a magyar jogállam alapjait lefektető törvények jelentős része is nevéhez köthető.

A volt igazságügyi minisztert a magyar kormány saját halottjának tekinti. A család fájdalmában osztozunk. Isten nyugosztalja – áll a közleményben.

MTI

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre