Együtt tudtunk gondolkodni az egyházi könnyűzenéről – Sztankó Attila egyházzenész a Vasárnapnak
– A hagyományos liturgia hogyan egyeztethető össze a modern keresztény könnyűzenével?
– Van egy zenei mintánk, ez az alapvető szempont. Nem jó, ha műfajokról kezdünk el beszélni. Ha a gregoriánt zenetörténeti műfajként kezeljük, akkor elveszítjük a fonalat.
Helyesebb, ha a gregoriánt a liturgia dallamvilágának tekintjük.
Ez mintája mindenfajta zenei megszólalásnak, hiszen minden egyes korban hozzácsatlakozik az egyház zenei és liturgikus életéhez. Ahogyan a gregorián ének dallama megformázza a szöveget, közvetíti számunkra Isten üzenetét, és a hangvételében – a hangnemekre is értendő – hat az emberi lélekre, úgy kellene mindezt megtanulnia a mai kor zenéjének is.
– A korábbi korok zenéje is ugyanígy a gregoriántól vette a mintát?
– Már a kora-középkori zeneteoretikusok megérezték, hogy a gregorián hangnemeknek milyen hatása van például az emberek életére, érzelmi és lelki megnyilvánulásaira és erényes életére. Nagyon sokrétű és nagyon mély gondolatvilág mentén bontakozott ki az egyház életében, aztán a polifóniában az a klasszikus anyag, amit mi ismerünk, noha nem minden került bele. Mert nem minden, ami Palestrina meg Lassus természetszerűleg odavaló. Ők is megtanulták – és ez már a vérükben volt, hiszen ebben éltek –, hogy mit, hogyan kell megformálni.
– Hogyan lehet ezek között különbséget tenni?
– Nemrégiben egy egyházzenésszel vitatkoztam. Bemutattam neki két zenei tételt, az egyik kifejezetten liturgikus, a másik világi. Nem mondtam meg a címét sem a nyelvét, csak arra kértem, hallgassa meg a kettőt, és mondja meg, melyik az egyházi. Nem tudta. Viszont amikor elmondtam a címüket, rájött. Ezt az egyházzene-történetben járatos szakértő meg tudja különböztetni. Ám a laikus, akinek ehhez nincs annyi affinitása, nem érzékeli az eltéréseket. Lehet, hogy valami szépet hall, csak az éppen nem az Úr Jézusról szól. Mondjuk például Palestrinától van, mégsem templomi, liturgiára való zene. A későbbi korok zeneszerzői is mindig hozzátettek valamit az egyház liturgikus életéhez. Van, ami kifeszítette ezeket a határokat, van, ami nagyon is ezeken a határokon belül volt.
– Ezek szerint egyáltalán nem mindegy az alkotói szándék?
– A lényeg, hogy az ember tényleg Istenhez emelkedjen, de ebben – amit a konferencián is próbáltam kifejezésre juttatni – az embernek alázata azt jelenti: engedem, hogy
az Isten Szentlelke imádkozzon bennem.
Ez az, ami a gregoriánt igazán jellemzi, ami a valódi stílusa. Ebből táplálkozva, erre a mintára épülve kellene olyan liturgikus zenét alkotni, amely már a mai, újabb hangvételt behozza a templomba.
– Önnek mit adott a kerekasztal-beszélgetés?
– Együtt tudtunk gondolkodni. Jó volt megtapasztalni, hogy mennyire egyre gondolunk, amikor a keresztény könnyűzenéről beszélünk, és mennyire egyetértünk abban, hogy a keresztény könnyűzenének missziós jellege is van. Ez elsősorban a keresztények istendicsőítése, másrészt olyan keresztény zene, amely Jézusról szól, és megszólítja az embereket, tehát missziós jellegű keresztény zene. Ám egy olyan könnyűzenéről is kell, hogy beszéljünk, amely az egyház liturgikus életében is helyet kell, hogy foglaljon. Meg kell tanulni ennek a helyes módját. Ilyen szempontból nagyon jó, hogy ma itt a képzésről volt szó.
A könnyűzenésznek is szükséges jól ismerni az egyház teljes zenei hagyományát.
Értenie kell hozzá olyan mértékben, hogy aztán erre a szaktudásra épülve az imádságos lelkületével, az erkölcsi hitelességével olyan zenét tudjon szerezni, úgy tudja ezt a zenét előadni egy templomban, hogy az valóban liturgikus zenévé váljon.
A kiemelt képet Kürtös Kata/Vasárnap.hu készítette.
A témában további olvasásra ajánlott írásunk:
A szív és a tehetség harmóniájából erő születik – a Pengető Minikonferencia kerekasztal-beszélgetése
