Egyre többen költöznek el a fővárosból

Ismét egyre többen költöznek ki Budapestről, így az agglomerációban szinte mindenütt nő, a fővárosban pedig csökken a népesség. Az  Otthon Centrum összesítése szerint a Budapest körüli 80 településből 78-ba többen költöznek, mint ahányan eljönnek. A népesség csak Gödöllőn és Százhalombattán csökkent.

A legtöbb beköltözőt Érd, Szigetszentmiklós és Gyömrő fogadja, míg lakosságarányosan Délegyháza, Pócsmegyer és Nagytarcsa a legnépszerűbb.

Budapesten lakosságarányosan a XI. kerületben a legnagyobb a beköltözők aránya, míg a legtöbben a XI. és a XIII. kerületet választják. A népesség ennek ellenére ezekben a városrészekben is apad, és a vidékről érkezők egy része sem Budapestet választja – derül ki a közleményből.

Az Otthon Centrum az ingatlanárakkal indokolja a kiköltözési hullám újbóli erősödését. A drágább budapesti kerületekben 800 ezer forint a téglaépítésű lakások átlagos ára négyzetméterenként, a legnépszerűbb agglomerációs településeken pedig 600 ezer forint. A cég vezetőelemzője hangsúlyozta, hogy a sok beköltözőt fogadó településeken jelentősen nőnek az ingatlanárak. Soóki-Tóth Gábor hozzátette ugyanakkor, hogy a fizetőképes kereslet szűkös, ezért nem a legnépszerűbb települések a legdrágábbak – olvasható a közleményben.

MTI

Kiemelt képünk forrása: pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre