Kövér László kérdésesnek nevezte az Európai Unió jövőjét

Két egymással kompromisszumra nem hozható oldal világméretű összecsapásáról beszélt a Katolikus Rádióban az Országgyűlés elnöke szerdán.

Az egyik oldalon állnak, akik azt gondolják, létezhet olyan demokrácia, amely a korlátlan szabadságra épül, a másik oldalon azok, akik szerint a demokrácia a rend és a szabadság egyensúlyára épülhet csak – mondta Kövér László.

Közölte: a demokrácia nem lehet ellentétes a többség akaratával, már pedig úgy látszik, Európában most ez lesz a trend. A házelnök kérdésesnek nevezte az Európai Unió jövőjét. Úgy fogalmazott: nem merne nagy téteket feltenni arra, hogy 2030-ban még lesz Európai Unió.

A gyöngyöspatai kárpótlási ügyben szerinte egy szűk kisebbség az ügyvédek és a „Soros-féle háttérhatalom” hálózatának segítségével jelentős összegeket akar zsebre tenni. Jog és igazság nem kerülhet egymással szembe – mondta Kövér László.

A fiatal korosztályból olyan képviselők kerültek be a parlamentbe, akiknek a neveltetése erős hiányosságokat mutat. Súlyosabb probléma, hogy a kommunikáció is megváltozott, és a parlament mint a vita színpada elvesztette jelentőségét szinte teljes mértékben. A botrány az, amivel az internetes oldalakra fel tudnak kerülni – vélekedett Kövér László – az érvek, a másik véleménye nem számít.

MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre