Hierarchia a családban
Az tud jó döntést hozni, aki megfelelő információk birtokában van. Rendelkezik az ehhez szükséges kompetenciákkal, és felelősséget tud vállalni azért, amit elhatároz. Leginkább a szülők képesek erre, majd a fiatal felnőtt gyerekeknek is megtanítják ezt azzal, hogy lassan őket is bevonják a családi döntésekbe. Ahogyan a család élete dinamikus és változó, a családi hierarchia is akkor működik legjobban, ha tudunk rajta változtatni, olykor-olykor leszállni a csúcsáról, majd visszakapaszkodni.
Ki ül a hierarchia csúcsán?
Azt is gondolhatnánk, az dönt, aki hangosabb vagy erősebb, viszont a gyengeséggel is lehet döntéshozó szerepbe kerülni. „Ha megsajnálnak és sírok, akkor talán könnyebben érvényesül az én akaratom.”
Döntéshozó lehet a kisgyerek is, ha köré szerveződik a család élete, ekkor tudattalanul ő dönt. Ha sír, ha megbetegszik, ha az iskolában az átlagostól eltérő viselkedést produkál, akkor apa, anya és a testvérek mind rá figyelnek. Összefognak, hogy a sírás csituljon, az iskolai viselkedés normalizálódjon. Így minden erőforrást ő irányíthat. Megszabhatja, hogy mikor találkozzanak egymással a szülők, strukturálhatja az időbeosztásukat, sőt, eloszthatja az anyagi erőforrásokat és megüzenheti, hogy milyen legyen a hétvégi kirándulás.
Ha rövid időre és megfelelő életkorban kerül a hierarchia csúcsára a gyermek, akkor a jó cél érdekében a család minden tagja alkalmazkodik ehhez. A családi rendszert akkor terheli meg ez az állapot, ha valaki végérvényesen elveszi a döntési szabadságot a család többi tagjától. Ha a gyermek megtanulja, hogy csak kirívó viselkedésével tud több figyelmet és gondoskodást kapni, akkor szívesen fog a hierarchia csúcsán ülni. De ide kerülhet a munkáját elvesztő szülő, aki veszített döntéshozó szülői pozíciójából, ezért megbetegszik – így ismét mindenki azt lesi, hogy ő mit szeretne.
Kevés rendszer tűri el a külső beavatkozásokat: ha a nagyszülők vagy rokonok szeretnék megmondani, hogyan éljen a család, akkor felborul az egyensúly. A házaspár között feszültségek jelennek meg és lojalitáskonfliktusok: a házastársam véleménye a legfontosabb, a szüleimé vagy az anyósomé? Ekkor már a gyerek sem tudja eldönteni, hogy kire hallgasson igazán.
Ha a házastársi szövetség van a hierarchia csúcsán, de ehhez nem ragaszkodnak, hanem időről időre el tudják engedni a pozíciót, majd visszavenni, amikor szükséges, akkor a család kiegyensúlyozott lesz: döntésképes, amelyben mindenki jól érezheti magát, és szívesen marad benne.
Dobrai Zoltán
mentálhigiénés lelkigondozó
családterapeuta-jelölt
