Keresztények Kínában: harc a koronavírus ellen

Keresztény szervezetek vették fel a kapcsolatot helyi lelkipásztorokkal Vuhanban és környékén, hogy hathatósabban kezelhessék a vészhelyzetet – közölte Mark Hogsed, a World Help szervezet nemzetközi programjainak elnökhelyettese.

„Már több mint 20 éve dolgozunk együtt kínai lelkipásztorok és gyülekezetalapítók hálózatával, akik Bibliákat terjesztenek, új gyülekezeteket hoznak létre, evangelizálnak. Arról értesültünk, hogy a hálózatunk hajlandó védőmaszkokat és élelmiszert is osztani a közösségeikben. Csupán az erőforrásokra volt szükségük” – nyilatkozta Hogsed a The Christian Postnak.

A legújabb kimutatások azt jelzik, hogy a vírus még nem érte el a tetőpontját,

közölte Adam Kamradt-Scott, a Sydney-i Egyetem kutató munkatársa, a fertőzéses megbetegedések szakértője a Reuters-szel.


Hirdetés

A több mint 1700 megfertőződött egészségügyi dolgozóból eddig hatan haltak meg a hírügynökség jelentése szerint, a kórházak pedig súlyos hiánnyal küzdenek maszkok és egyéb erőforrások terén.

Míg a lelkipásztorok és az őket segítő szervezetek, mint a World Help, „megelőző lépéseket tesznek” a fertőzés terjedése ellen, mivel mást nem is nagyon tudnak tenni, addig a kórházi dolgozók minden nap az életüket kockáztatják az akut problémák kezelése közben, mondta Hogsed.

Pénteken a kínai állami televízión keresztül bejelentették, hogy mindenki, aki visszatér Pekingbe, köteles izolálnia magát két hétre. Bárki, aki e korlátozás ellen vét, a törvény ellen vét.

Erre hivatkozva Hodsed kifejtette, hogy a World Help elsősorban Hupej tartomány környékére fókuszál. Mint mondta,

„nagyon sok lezárás van életben, a fertőzés terjedésének a veszélye pedig igen magas, emiatt Hupej peremvidékére koncentrálunk, ami szintén súlyosan veszélyeztetett helyszín.”

A fertőzöttek számának egekbe szökésével a keresztények a „frontvonalon” küzdenek, életükkel tanúságot téve az Evangéliumról és praktikus segítséget nyújtva a rászorulóknak, közölte Hogsed a The Christian Postnak adott interjújában.

 

A témában olvasásra ajánljuk: 

Csodával határos módon gyógyult meg egy idős kínai püspök a koronavírus-fertőzésből

Szájmaszkban miséznek a papok Vuhanban és Hongkongban

Kiemelt képünk forrása a HírTV.

'Fel a tetejéhez' gomb