Keresztény hitre áttért aktivista lányt tartóztattak le Iránban

Több mint egy hónapja nem tudni semmit Fatima Mohammadi – megkeresztelkedése után Maria – iráni aktivistáról, miután januárt 12.-én a hatóságok elhurcolták Teherán egyik főteréről.

Maria épp az Azadi tér felé tartott, ahol tüntetők gyűltek össze, hogy tiltakozzanak az iráni vezetés ellen, amiért az iráni légvédelem lelőtt egy ukrán utasszállító repülőgépet. A szemtanúk szerint Maria nem tudott részt venni a megmozduláson, ugyanis mielőtt a helyszínre érkezett volna, a biztonsági erők feltartoztatták, majd ismeretlen helyre vitték.

A huszonegy éves lány letartóztatása napján Twitter-oldalán élesen bírálta az iráni vezetést, amiért elnyomja saját népét és hamis hírekkel vezeti félre az embereket.

Az iráni Emberjogi Aktivista Hírügynökség (HRANA) szerint Maria már több mint egy hónapja eltűnt és félő, hogy nem engedik élve szabadon.


Hirdetés

A keresztény hitre áttért lányt már többször érték atrocitások az iráni hatóságok részéről.

Az Islam Bag online portál írásában emlékeztetett arra, hogy 2019. július 9.-én buszon utazva egy hidzsábot viselő nő támadta meg Mariát, amiért fejkendőjét szabálytalanul viselte és nem takarta el az egész haját. A felháborodott muszlim asszony bántalmazni kezdte a fiatal lányt, amikor is a buszvezető közbelépet és elkísérte a két nőt a rendőrségre. Az iráni hatóságok a kihallgatás után az agresszívan fellépő nőt elengedték, Maria csak egy napi fogvatartás után mehetett haza.

 

2017-ben egy razzia során, amit az iráni hatóságok egy lakástemplomban hajtottak végre, több hittársával együtt Mariát is letartóztatták. A rögtönzött bíróság hat hónap börtönbüntetésre ítélte az akkor még alig tizennyolc éves lányt, amiért tiltott keresztény szertartáson vett részt.

Maria büntetését a híres Evin börtönben töltötte le, ahova főként politikai foglyokat és ellenzéki értelmiségieket zárnak be, emiatt gyakran emlegetik a fegyházat „Evin Egyetemnek”.

Az embertelen körülményekről híres börtönből Maria levélben tiltakozott az iráni hatóságok diszkriminatív fellépései ellen, amiért bántalmazzák a hitüket gyakorló keresztényeket.

Miután kiszabadult a börtönből, 2018 júniusában nyílt levélben írta meg a hat hónap alatt elszenvedett embertelen bánásmódot. Állítása szerint fogvatartása alatt többször érte fizikai és lelki bántalmazás. Írásában részletesen megírta az börtönőrök tetteit. Egyszer órákig terrorizálták azzal, hogy írjon alá egy papírt, amivel elismeri meg nem történt törvénytelen szexuális kapcsolatait – írta meg akkor a Linga.org.

Az Open Doors keresztények ügyeivel foglalkozó civil szervezet tavalyi évre vonatkozó jelentése szerint Irán a kilencedik helyet foglalja el a keresztények ellen elkövetett atrocitások nemzetközi listáján.

 

Címlapképünk forrása: women.ncr-iran.org

 

'Fel a tetejéhez' gomb