Töröltek egy bolgár egyházművészeti kiállítást a Louvre-ban

Boil Banov bolgár kulturális miniszter közölte, hogy

országa nem vesz részt a 2020 második felére tervezett kiállítás megrendezésében, helyette más, bulgáriai témájú tárlatokat ajánlanak a szervezőknek.

A Művészetek és kultúra Bulgáriában a 16-19. században című kiállítást a világ leglátogatottabb múzeuma,

a Louvre iszlám művészeti szárnyában tartották volna, hogy bemutassák, milyen befolyást gyakorolt a bulgáriai művészetekre az 1396-tól 1878-ig tartó muszlim (török) uralom.


Hirdetés

A kiállításon mintegy hatvan ikont, kéziratot, ékszert, edényt és egyéb egyházművészeti tárgyat mutattak volna be bulgáriai kolostorokból és múzeumokból.

A konzervatív bolgár kormánykoalíció tagját alkotó

VMRO párt csúfolódásnak és sértésnek minősítette a kiállítást, amiért az úgymond az iszlámnak a kereszténységre gyakorolt hatását akarja bemutatni.

A bolgár ortodox egyház közölte, hogy megtagadja a kölcsönkért egyházművészeti tárgyak átadását a kiállításhoz.

A Bolgár Tudományos Akadémia egy tagja, Emanuil Mutafov, akit a bolgár kormány kért fel szakértőként az ügyben, azt mondta a bolgár köztévében, hogy

„az iszlám csak közvetetten, elszórtan és korlátozottan gyakorolt befolyást a kereszténységre Bulgáriában”, ezért ez a befolyás nem képezheti egy kiállítás központi témáját.

Klemena Antonova művészettörténész a bolgár rádióban kijelentette:

az ügy arról tanúskodik, hogy „a Louvre-ban totálisan félreértik a bolgár történelmet és kultúrát”.

Végül a kulturális minisztérium bejelentette, hogy „az ortodox egyházra és a bolgár közvéleményre tekintettel”

lemondják a részvételt a régóta tervezett kiállításon,

amely a harmadik lett volna a Louvre-ban a bolgár művészetek tárgyában.

A kulturális miniszter azt mondta, hogy más tárgyú, például a történelem előtti időkből az első európai civilizáció megszületését és virágzását vagy a késő középkorból a második bolgár királyság felemelkedését bemutató kiállítás megrendezését fogják javasolni a Louvre-nak.

MTI

Kiemelt képük: A Szent Alekszander Nyevszkij katedrális Szófiában (Bulgária). Alapítva 1882-ben. – Wikipedia

'Fel a tetejéhez' gomb