A napokban volt harminc esztendeje, hogy hazájától távol, New Yorkban 1990-ben örök nyugalomra szenderült a magyar színésznő, akiről elmondható volt, hogy egy egész nemzedék bálványa lehetett. Azóta egy kicsit talán minden művésznő sajnálja, hogy nem lehet már Karády, hiszen távozásával véget ért egy olyan korszak, amikor még ilyen mértékben rajongott egy ország a színészeiért.
Ma már tán mosolyogva nézzük régi filmjeit, azokat a kétséges minőségű alkotásokat, amikben a „végzet asszonyát” alakította, de amint megszólal dalban az oly emlékezetesen búgó hangján, az talán mindmáig erősen hat ránk.
A kommunizmusban a Horthy-rendszer ünnepelt sztárjának természetesen nem juthatott hely, 1949-től betiltották a filmjeit, ő maga pedig sem mozgóképen, sem színházban nem szerepelhetett többé. Karády nehezen viselte a vidéki kultúrházak részeg prolijait, akik mind gyérülőbb fellépésein rendszeresen kifütyülték. 1951-ben kalandos úton elhagyta Magyarországot, számos állomás után 1968-ban New Yorkban telepedett le, ahol élete végéig egy kalapszalont vezetett. Bár az Egyesült Államokban elvállalt még néhány fellépést, pár lemeze is megjelent, de alapvetően visszavonultságban élt.
Neve így az óhazában egy teljes generáció előtt végképp ismeretlen maradt, csak a háborús nemzedék énekelgette otthon titokban a dalait.
Amikor hetvenedik születésnapja alkalmából Magyarországra hívták, egy valamikori dívához méltó módon, csak egy kalapot küldött maga helyett.
A rendszerváltás után dalai új erőre kaptak, ezekből gyűjtöttünk egy csokrot rá való emlékezésül.
hirdetésKarády Katalin – Mindig az a perc a legszebb perc (Fényes Szabolcs – Mihály István, 1941)
Cserháti Zsuzsa – Mindig az a perc a legszebb perc 1980.
Karády Katalin – Hamvadó cigarettavég
Oláh Ibolya – Hamvadó cigarettavég
Karády Katalin – Valahol Oroszországban (Fries Károly – Kovách Károly)
Nagy Kálozy Eszter – Valahol Magyarországon
Karády Katalin – Fogadj el engem így ahogy vagyok
Törőcsik Mari – Fogadj el engem, így ahogy vagyok
