Veterán munkásőröket is tárt karokkal várnak Juhászék – és ez nem vicc!

A munkásőrség az 1956-os eseményeket követően alakult, a Magyar Szocialista Munkáspárt irányítása alatt álló félkatonai szervezetként. Tagjai – természetesen – ideológiailag elkötelezettek voltak a párt mellett. A szervezet létezésének utolsó pillanatáig félő volt, hogy a fegyveres testület közbeavatkozik, illetve befolyásolhatja az 1989-es szabad választásokat. Az Országgyűlés végül 1989. október 20-án jogutód nélkül megszüntette a szervezetet, néhány nappal később pedig a Néphadsereg speciális alakulatai megszállták a munkásőrség telephelyeit, fegyverraktárait, s megkezdődött a szervezet lefegyverezése és feloszlatása.

A munkásőrség megszüntetését a „négyigenes” népszavazás is megerősítette: az urnákhoz járulók 94,93 százaléka kérte a kommunista párt fegyveres testületének azonnali megszüntetését.

A munkásőrségnek – mint az MSZMP magánhadseregének – nem volt helye a demokratikus Magyarországon.

Jelenet Tímár Péter Csapd le, csacsi! című filmjéből.

Újratöltve


Hirdetés

Juhász Norbert – aki korábban a Magyar Munkáspárt Heves megyei szervezetében töltött be tisztséget – a napokban „Hagyományőrző Munkásőr Társaság” nevű civil egyesületként „alakította újjá” a szervezetet. Juhász, a hagyományőrzők parancsnoka rendkívüli mértékben büszke arra, hogy a munkásőrség hagyományait és értékeit átmenthetik a 21. századra. Noha nem pontosan ez a kép él az átlag magyarban a munkásőrség feladatköréről, ők azt közölték, hogy működésükkel szeretnék „a rendvédelmi hivatás társadalmi presztízsének növelését”, továbbá a „nemzet és a haza fölemelkedését” elérni.

Juhász Norbert, az egyesület létrehozója (Forrás: „Ellenforradalom 1956” elnevezésű Facebook-oldal)

A közösségi médiában már meg is kezdték a toborzást, várják azokat a lehetőleg „nem ijedős fiatalokat”, akik büszkén viselnék acélszürke egyenruhájukat:

 „A civil szervezetként hivatalosan is újjáalakult Munkásőrség várja soraiba az egykori munkásőröket és a nyomdokaikba lépni kívánó, nem ijedős fiatalokat! A veterán munkásőröktől nem várjuk el, hogy újra egyenruhát öltsenek, de a fiatal tagjainknak (akik kérik), gyakorló egyenruhát biztosítunk”

– tudósít a beszédes, provokatív elnevezésű „Ellenforradalom 1956” nevű közösségi oldaluk, ahol privát üzenetben lehet belépési nyilatkozatot tenni. A magát szemlátomást komolyan vevő szervezet a következőkben hangsúlyt kíván fektetni a mozgósításra – igaz, egyelőre csak a társadalmi kapcsolatok terén.

 

Harminc éve söpörte el a rendszerváltás a Munkásőrséget – nem sajnáljuk

'Fel a tetejéhez' gomb