India érseke beleáll a keresztényeket ért hamis vádakba

A Crux jelentése szerint Gerald John Mathias érsek nyilvánosan is felszólalt a hindu nacionalisták ellen, miután azok pár nappal korábban jelentették: több helyszínt is találtak, ahol a keresztények erőszakos térítése szervezetten történhetett.

A Vishwa Hindu Parishad – egy szélsőjobbos militáns csoportosulás, melynek ideája a hindu nacionalizmuson alapul – azt állította, hogy harminc (!) olyan helyet talált Uttar Prades keleti régiójában, ahol a keresztény misszionáriusok erőszakosan térítettek. A VHP közölte,

legszívesebben minden házba benyitnának, sőt kampányt is indítanának rá, hogy visszatérítsék a szegény lelkeket a hinduizmusra.

– Cáfolom ezt a jelentést, hogy Uttar Pradesben vagy akárhol Indiában erőszakkal térítenének. A megtérés önkéntes alapon történik, mindenkinek megvan a szabadsága arra, hogy megválassza a saját vallását – közölte Mathias érsek a Crux-szal.


Hirdetés

– A keresztényeknek Indiában alkotmányos joguk van arra, hogy gyakorolhassák vallásukat, megoszthassák az Örömhírt és Krisztus üzenetét másokkal, mely az egész emberiségre tartozik. Ez nem térítés, és nincs kényszerítve senki

– tette hozzá az érsek.

Az erőszakos térítések vádja nagy fegyvertény a hindu szélsőségesek kezében, ugyanis ezzel nagyon könnyen rács mögé tudnak juttatni bárkit. Az esetek nem vizsgálhatóak, a rendőrség India bizonyos régióiban pedig nem is törte magát eddig sem, hogy annyira utánajárjon a dolgoknak. Jogilag így igazolták ezzel a keresztény kisebbség elleni támadásokat.

Kiemelt képünkön balról a második helyen, Mathias érsek látható. Forrása a Home Family Church.

 

'Fel a tetejéhez' gomb