Európa harca
A minap bécsi utam során a patinás belvárosban sétálva a Szent István-székesegyház felé vettem az irányt. A méltóságteljes templom sokat látott már, talán többet is a kelleténél – a közelmúltban csendben kellett tűrnie, hogy míg a rózsafüzért imádkozó katolikus híveknek falain kívül jutott hely, szentélyében a város érsekének jóváhagyásával Conchita Wurst tegyen „hitet” a keresztény emberképpel és tanítással összeegyeztethetetlen ideológiai tákolmányok szépsége mellett.
A Stephansdom közel kilencszáz éve a város fölé magasodik fizikai és erkölcsi értelemben egyaránt. Erős szimbólum volt akkor is, amikor az egyház tekintélye és befolyása történelmi csúcspontján volt, de az még ma is, amikor egyre kuszább világban keresi zsugorodó nyája a tébolyban még észrevehető kapaszkodókat.
Ottjártamkor a téren (amely szintén az első keresztény vértanúról kapta nevét) épp közel-keleti bevándorlók tüntettek. Körbeállva, magasba tartott táblákkal nem csak számomra, sógoréknak is teljesen érthetetlen rigmusokat skandáltak. Odabent gyertyák gyúltak és gyönyörűen szólt az orgona. Az előcsarnokba azonban folyamatosan beszűrődött azok skandálása, akiknek a jelek szerint már az osztrák vendégszeretet sem elég jó.
Kiléptem a templomból, néhány métert sétáltam, majd megszólaltak a székesegyház harangjai. Drámai volt, figyelemfelhívó.
Péntek este Bécs híres temploma mellett mint cseppben a tenger mutatkozott meg Európa harca: a keleti tömeg hangos skandálása mellett a harang még keresztény imádságra hívott.
Vágvölgyi Gergely
Kiemelt képünk forrása a Pixabay.
