Hont András szemüvege

A Niedermüller Péter megjegyzése miatt tartott csütörtöki tüntetésen váratlanul levették Hont András szemüvegét az arcáról kézzel. Az ügy különös pikantériája rendőrségi forrásaink (Aranka) szerint abban rejlik, s valamint stabil fennállása abból folyik kifele,

hogy nagy méretű.

Ettől hangos a hazai. Mi sem mehetünk el szó nélkül.

Mondanunk kell valamit.

Hanem a dolog azért mocsokul nehéz. Szájunk tiszta partjaira igen goromba szavak ejtőernyőznének nagy nyomorúságunkra – mágnesként vonz bennünket a „Minek ment oda?” szagra speciel tényleg eléggé büdös békéje is mint félkarú óriás. Na, de mi ezeknek ellenállunk.

Szeretnénk szintén mondani, hogy egyáltalán nem tartunk azokkal sem, akik Csurka Pista bácsi emlékét párolgó mindenféle gyanús nyomtatványok hasábjairól olyasmiket zengenek most alig kódoltan, mint pl.

„Hegyeinkben elolvad a hó, s virít, virít az ibolyatakaró”.

Inkább az van, hogy ami történt, az bizony objektíve tárgyi külsérelem, aminek ugyanakkor tartósan nyoma marad a tapasztalatokat összegző értelem égboltján is önnön azúr egykoriságukat nyögő szemérmetlen folytonossági hiányok formájában. Ez egy ilyen tény.

Vajon ki és hogyan fogja kárpótolni Hont Andrást azokért a pillanatokért, melyek a szemüveg levételének konzekvenciális perspektívájában keletkeztek, és amelyekben – a rövidlátók ezt pontosan tudják –

kissé minden kocka körré változik, anyabankká a banyatank, a barna kutyák meg különös járású, fekete macskákká?

Megoldást sürgetünk.

E megoldás azonban nem lehet átmenetiséggel terhes (határozottan kijelentjük), vagy éppen félvállról vett (ezt is); nem aludhatjuk át egyetlen, mégoly aprónak tetsző fázisát se, mint Szanyi Tibor a gyakornoklányok felszínének sekélyebb részeit,  nem véthetünk Áder János bajsza kedvéért Vágó Gábor szakálla ellen (képletesen szólva), hanem

nyíltan par excellence.

Végezetül pedig az üggyel kapcsolatosan konkrét eredményeket kell felmutatnunk.

Nem halaszthatlak tovább.