Sok vita várható az EU új költségvetésének elfogadásáig

A kormányfő kiemelte: az elmúlt években az európai gazdaságpolitikát Brüsszelben elrontották, és ennek hamarosan látni fogjuk a nyilvánvaló következményeit. Már arra lehet számítani, hogy ebben az évben az eurózóna biztosan elveszíti a növekedési képességét, vagyis megáll. Hozzátette: de az övezeten kívül is, Közép-Európát is ideértve lehetnek hatásai a korábbi rossz gazdaságpolitikának.

Hangsúlyozta: bár Magyarország megtette, a legtöbb ország nem csökkentette az adókat, nem támogatta a versenyt és olyan védelmi intézkedéseket vezetett be, amelyek rosszak voltak a gazdaságnak. Összességében az európai gazdaság versenyképessége világméretekben csökkent, és ennek meg kell fizetni az árát.    

Orbán Viktor elmondta: a mostani tárgyalás arról szólt, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy az európai gazdaság ismét növekedési pályára álljon és visszanyerje a versenyképességét.    

Emlékeztetett: éppen most ér véget az előző hétéves költségvetés. A találkozón attól beszéltek, hogyan, milyen szempontok szerint kell az új költségvetést elkészíteni, hogy az az európai gazdaság növekedéséhez, gyarapodásához, ezáltal az emberek jólétéhez vezessen. Mint mondta, a viták elején vannak és egyelőre az álláspontok nagyon messze vannak egymástól.

A miniszterelnök álláspontja szerint elsősorban abban kell egyetértenie a tagállamoknak, hogy az EU versenyképességének visszaszerzése a legfontosabb. Ehhez pedig olyan költségvetésre van szükség, amely a lehető legnagyobb rugalmasságot biztosítja a tagállamoknak, továbbá ösztönözni kell azokat az országokat, amelyek készen állnak az adók csökkentésére.     

Azzal kapcsolatban, hogy megszűnt Nagy-Britannia EU-tagsága, azt mondta: a britek kilépése és az, hogy ma mindenki életben van Nagy-Britanniában, azt mutatja, hogy az Európai Unión kívül is van élet.   

Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy tervezi-e bejelenteni a Fidesz kilépését az Európai Néppártból, nemmel felelt, hozzátéve: nem tervez semmilyen bejelentést.    

A Kohézió barátai csoport 2005-ben jött létre lengyel kezdeményezésre, hogy képviselje a kedvezményezett tagországok érdekeit a nettó befizető országokkal szemben, ráirányítsa a figyelmet a kohéziós politika aktuális kérdéseire, összehangolja

Forrás: MTI

Kiemelt képünkön: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnököt (b6) a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű ülésén a portugáliai Beja városában 2020. február 1-jén. Balról Gottfried Péter, a kormányfő európai és külgazdasági főtanácsadója (b5) és Andrej Babis cseh kormányfő (b7).
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán