Felmentettek a gyilkosság vádja alól három, eutanáziát végrehajtó orvost Belgiumban

Az esküdtszék 8 órás tanácskozást követően, azt az ítéletet hozta, hogy

az orvosok tiszteletben tartották az eutanáziára vonatkozó belga törvényeket, és nem követtek el bűncselekményt.

Az ítélet kihirdetése előtt, a három orvos megismételte az esküdtszéknek, hogy jóhiszeműen járták el amikor a 38 éves Tine Nysen eutanáziát hajtottak végre méreg beadásával 2010-ben.

„Alternatív megoldásokat ajánlottunk Tinének, de ő mindegyiket visszautasította.

Mindent megtettünk érte, hogy ne szenvedjen”

– hangsúlyozták a megvádolt orvosok.

Tine Nys éveken át súlyos mentális problémákkal küzdött.

Halála után Nys családja a bírósághoz fordult. Annak ellenére, hogy Nys többször kísérelt meg öngyilkosságot, a család azzal érvelt, hogy a 38 éves nő mentális állapota nem volt reménytelen, kezelése folytatódhatott volna.

Belgiumban 2002-ben vált törvényessé az eutanázia, amelyet szigorú feltételek teljesülése esetén hajthatnak végre orvosok.

Évente átlagban 2000 beteg választja a halált.

MTI 

'Fel a tetejéhez' gomb