Családban jól élni sokféleképpen lehet
A polgári kultúrkör kialakulásával egyre megszaporodtak a válások. Az 1800-as évek végén rájöttek, hogy a problémák a kibeszéletlenségből fakadnak. Hétköznapi emberekből álló önsegítő csoportok jöttek létre. Itt elmesélhették, hogy milyen örömeik és nehézségeik vannak. Már önmagában az is felszabadítóan hat, ha valaki meghallgat, figyel arra, amit mondunk. Ma is működnek különféle önsegítő csoportok. Közös bennük, hogy tagjaik az elfogadás, meghallgatás, figyelem mentén fordulnak egymás felé. 
Az add tovább mozgalmak az ötvenes években nagyban hozzájárultak a kapcsolatok fejlesztéséhez. Úgy működtek, hogy egy idősebb házaspár továbbadta tapasztalatait egy fiatalabb párnak vagy egy új család számára, akik frissen költöztek a városba. Ez a fajta tapasztalatmegosztás szintén megkönnyítette a fiatal házasok életét. Ma ez a módszer leginkább az egyházi jegyesoktatásokban jelenik meg. Itt házaspárok adnak szellemi és lelki támogatást a jegyeseknek.
A szociális munka gyakorlatiasabb eszközei is sokat segítettek. A már képzett szakemberek úgy látták, hogy nem szükséges minden jelenségben a tudatalatti motivációkat és a kora gyermekkori traumákat keresni. Inkább figyeltek egy adott problémára, és a gyakorlati, gyors megoldást keresték.
Tankönyvi szabályok helyett sokszínűség
Az Egyesült Államokban az figyelték meg, hogy a párok nehézségei valamilyen formában a szexuális életükben is megjelennek. Észrevették, hogy erről beszélni is nehéz. Csak orvosi és tudományos kifejezéseket használtak, vagy virágnyelven kommunikáltak erről. Ennek hatására felkészült szakemberek segítették a párokat az intimitásuk megismerésében. Ekkor mindkét fél jelen volt, mivel a szexualitás két személy között jön létre, és nem elválasztható egyik a másiktól. Rájöttek, hogy nincsenek írott szabályok arra, hogy milyen a jó házasélet.
Hasonló felismerésekben segített a kultúrantropológiai szemlélet. Megváltozott az a hiedelem, hogy családban jól élni csak egyféleképpen lehet. Más kultúrák felfedezése arra irányította a figyelmet, hogy különböző módokon lehet jól élni az életet. Így lett ez a résztvevő megfigyelés a családterápia sajátja is. Kíváncsian, ítéletek nélkül és rácsodálkozással figyelhetjük meg, hogy mások másképp élik a hétköznapjaikat, és ez jól van így.
Máshol is arra a megfigyelésre jutottak, hogy sokféle család létezik. Azt vették észre, hogy a pszichés betegségből gyógyult a hazatérése után újra megbetegszik, holott ennek nem kellene így lennie. Így nyert teret az a felismerés, hogy a kezelés valamelyik szakaszába érdemes bevonni a családtagokat, mivel a családon belüli viszonyok hatnak a gyógyultra és vissza is. 
A jelen személete
Mindezek alapján alakultak ki a rendszerszemlélet alapüzenetei: együtt élve folyamatos kapcsolatban vagyunk. Így hatunk egymásra, és ezért nem vagyunk szétválaszthatók. Mindez kölcsönös és folyamatos. Az bekövetkező eseményeket együtt hozzuk létre. A családi kapcsolatok és kölcsönhatások kerülnek a középpontba.
Kevesebb hangsúly esik az egyes személyek tulajdonságaira, az van a fókuszban, hogy a pár együtt mit hoz létre, milyen erőforrásaik vannak, mit csinálnak jól. Az effajta látásmódot mi is használhatjuk a hétköznapokban. Ha ezek pedig kevésnek bizonyulnak, akkor az elmúlt száz év fejlődésének köszönhetően ma már elérhető segítség. Mivel a kapcsolat olyan érték, amiért érdemes dolgozni.
Dobrai Zoltán
mentálhigiénés lelkigondozó
családterapeuta-jelölt
