A reformátusok is tiltakoznak Niedermüller botrányos kijelentései ellen

A Magyar Református Presbiteri Szövetség mintegy 15 ezer magyarországi – és 30 ezer Kárpát-medencei – presbiter férfi és nő nevében tiltakozik Niedermüller Péter (DK) VII. kerületi polgármester ATV-ben elhangzott „megbélyegző, kirekesztő, gyűlöletkeltő, keresztyéneket gyalázó” kijelentése ellen.

    A szövetség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében Niedermüller Péter közelmúltban elhangzott nyilatkozatára reagálva azt írta, hogy a református presbiterek a helyi közösségek önkéntes tisztségviselői, akik felvállalva keresztyén identitásukat a társadalom építő tagjai, és nem „rémisztő képződmények”.

    Niedermüller Péter az ATV január 23-i műsorában azt mondta: „Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket (ugye, fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a „nemtudoménmik”), akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. (…) Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből, mondom csöndesen nektek.”

MTI


Hirdetés

 

Szerdán a katolikus püspökök adtak hangot tiltakozásuknak: 

Katolikus püspökök: megdöbbentő, hogy Magyarországon keresztényeket bélyegeznek meg hitük miatt

Kiemelt képünkön Niedermüller Péter, a VII. kerület DK-s polgármestere látható a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2019. november 27-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd.

'Fel a tetejéhez' gomb