Egy vírus világíthat rá a globalizáció gyengeségeire
Gondoljunk bele, mi történt volna, ha ez a vírus 100 évvel ezelőtt mutálódik és fertőz meg valakit Vuhanban! A Pekingtől 1100, Sanghajtól több mint 800 kilométerre lévő városban valószínűleg sokan megbetegedtek volna, és jó eséllyel sok áldozatot is követelt volna a betegség. Ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy mire a híre eljut Pekingbe, már réges-régen túl lettek volna rajta a vuhaniak.
És hogy néz ez ki most, 2019 és 2020 fordulóján akkor, amikor egész Kínát behálózzák a gyorsvasutak, az autópályák, a repülőjáratok, és Vuhanból gyakorlatilag a világ bármely pontja elérhető légi úton? Mire a hatóságok kettőt pislantottak, a vírus máris ott volt Kína 31 tartományából 29-ben. Peking december végén jelentette hivatalosan a WHO-nak, hogy baj van. Onnatól kezdve 3 hét telt el addig, amíg karanténba zárták Vuhant és lassan a fél tartományt. Ennyi idő alatt 30 millió (!!!) ember fordult meg a városban, mit sem sejtve arról, hogy hordozza-e a vírust vagy sem.
A globalizált világ tehát jól láthatóan nincs felkészülve egy világjárványra.
Amikor a távolságok a repülésnek köszönhetően minimálisra rövidülnek, amikor a turizmus világszerte rekordokat dönt, és amikor az ember alapvető értékei közé tartozik a szabadság, akkor esélyünk sincs a vírusok ellen. Egy üzletember egyik nap még Vuhanban van, másnap New Yorkban tárgyal, harmadik nap pedig Párizsban kávézik.
Behálózzuk a világot, és ezzel mi magunk segítjük elő az ilyen betegségek terjedését.
És akkor még nem beszéltünk a gazdasági károkról. Már most megjelentek az első elemzések arról, hogy hogyan vetheti vissza Kína egyébként is gyengélkedő gazdaságát a koronavírus.
Ha elmaradnak a turisták, ha nem jutnak el a kínani termékek a vesztegzár alá vont városokból, ha akadozik a kereskedelem, annak dollárban mérhető kárai is lesznek – és nem csak Kínában.
Persze az orvostudomány tart ott, hogy úrrá tudjon lenni a betegségen. Kérdés, az emberiség ebben partner lesz-e.
