Ki itt a főnök?
– Ezennel javaslom egy alternatív parlament felállítását – dörögte Ferenc az egybegyűlt ellenzéki képviselőknek –, mégpedig nemcsak azért, mert a jelen helyzetben nincs sem demokratikusabb, sem hazafiasabb megoldás, hanem azért is, mert minden katolikus a sátán gyermeke!
– De mi a csuda köze van a katolikusoknak az alternatív parlament esetleges felállításához? – tette fel a kérdést jó három percnyi vastapsot követően M. Tamás, az elemző kedvű független konzervatív gondolkodó, és talán még folytatta is volna, de V. Ágnes odalépett hozzá, gyöngéden a padlóra fektette, a nyakára taposott, majd elkezdett segítségért kiáltozni.
– Remek ötlet, miniszterelnök úr – rikoltotta a jobbikos képviselő –, a legfrissebb közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy ez egy remek ötlet!
– Még szép, hogy ***** jó ötlet, te *** – egészítette ki képviselőtársa mondandóját Ferenc, azután engedékenyen elmosolyodott.
– Én csak, khm… szóval én csak azt nem nagyon értem – folyt bele a beszélgetésbe K. Gergely –, hogy hol vagyok ebben az egészben én?
– Lárifári, Gergőke! Képzeld csak, te leszel benne a naaagy-naagy főszereplő! Mit szólsz, Gergőke? Huhúúúú, de mennyire jó lesz az neked, ugye? Plöm-plöm! – nyugtatgatta Ferenc a Párbeszéd jóképű politikusát, és intett V. Ágnesnek, hogy kínálja meg őt egy kis mazsolával. K. Gergely rögtön majszolni is kezdte a finom, ajándékba kapott csemegét, a többiek pedig álmélkodva nézték.
– Amikor eszik, még sokkal szebb! – hallatszott innen-onnan.
– Nézzétek, milyen kedves jelenség! – Hazavinném! – jegyezte meg valaki a sötétből.
– Nos, akkor visszakanyarodván a témánkhoz – vette újból magához a szót Feri –, de mondjátok csak, barátaim, hol is tartottam?
– Attól tartok, kegyes és igen főméltóságos miniszterelnök úr, hogy nagy irgalmadban elfelejtetted felemlíteni, hogy minden katolikus a sátán gyermeke! – jelezte háromlábú székéből riadtan felpattanva a jobbikos képviselő, majd gyanakodva méregetni kezdte V. Ágnest, aki (M. Tamás meggyötört testét hátrahagyva) az utóbbi percekben mintha egyre közelebb araszolt volna hozzá.
– Igen-igen, mindegyik katolikus a sátán gyermeke, ott a pont! Meg azok a k_csög erdélyiek… Nocsak, Tamáskám, te mocorogsz – esetleg szeretnél valami okosat hozzáfűzni az eddig elhangzottakhoz? Olyan fehér vagy, jársz te szoliba rendesen? – tette fel a humoros kérdést Ferenc, s szavai nyomán akkora nevetés tört ki a teremben, hogy ihaj, V. Ágnes legalább két alkalommal felmordult, Ákos fölmászott a közeli építkezés állványzatára, egy kövérkés képviselő meg jókedvében bukfencezni kezdett. Nagyjából öt perc után állt csak helyre a rend.
– Párdon, őőő… már elnézést, néhány kiegészítő javaslattal élnék, ha szabadna – jelentkezett szólásra a szocialista T. Bertalan – mire azonnal csend ereszkedett az egész helyiségre – sűrű, áthatolhatatlan. Odalett a jó hangulat; a jelenlévők elkomorodtak. Gyanakodva méricskélni kezdték egymást. Néhányan kikapcsolták a diktafonjukat a zsebükben. Még K. Gergely is félbehagyta a mazsolázást, szóval érezhetően senki se tudta, hogy most mégis mi van.
– Hihhhihihihihiii – törte meg nagy sokára a kínos hallgatást Kunhalmi képviselő asszony –, jaj, jaj nekem, elnézést, hi… csak így hallod eszembe jutott valami. De már elmúlt. Na, oké van. Tényleg bocsánat.
– Jól van, nincsen semmi baj, Ágikám, végtére is azért jöttünk össze, hogy értelmesen és demokratikusan megvitassuk egymással közös dolgainkat – sziszegte lüktető halántékkal, alig hallhatóan Ferenc, miközben a kezével mutatta Bertalannak, hogy ha gondolja, akár le is ülhet szépen a helyére. Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott, a vállak sorra leereszkedtek; V. Ágnes visszatette a földre a zongorát.
– No, én azt hiszem, kedves barátaim, hogy sikerült mindent részletesen átbeszélnünk, ugye? – Zúgott a taps.
*
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
