Elindult a Szétcsúszva program a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorításáért

Az előadásokon bemutatják az alkoholfogyasztás veszélyeit a diákoknak. Az első előadást pénteken tartották Budapesten.

A középiskolásoknak szóló Szétcsúszva program tavasz végéig

háromezer magyar diákkal szeretné megismertetni a fiatalkori alkoholfogyasztás veszélyeit és felhívni a figyelmet a felelős magatartás fontosságára

– tartalmazza a közlemény.


Hirdetés

Az összegzés szerint

a Szétcsúszva program előadásai 60 percig tartanak, a produkció képzett színészek által előadott darabból és egy azt követő interaktív workshopból, értékelésből áll.

A középiskoláknak az előadáshoz kapcsolódó fiatalkori alkoholfogyasztással kapcsolatos oktatási anyagot is biztosítanak.

Mint írják, a Szétcsúszva programot az Egyesült Királyságban működő Collingwood Learning fejlesztette ki,

amelyet a Diageo 2004 óta nemzetközi szinten, így Magyarországon is támogat.

Az előadássorozat indulását Magyarországon az is indokolta, hogy szakértők szerint rendkívül rossz a helyzet a fiatalkorúak alkoholfogyasztása terén.

Az összegzés felidézi:

egy 2019 novemberében készült online felmérés megállapította, hogy a 14 és 18 év közötti középiskolás korú fiatalok 80 százaléka 15 évesen vagy annál korábban ivott először, minden harmadik pedig rendszeresen fogyaszt alkoholt.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb