Kölcsey, a jövő és a választói bölcsesség
A mindenkori kormányzópárt politikusai, de még inkább az azt támogató és abban hívő választópolgárok egy-egy rosszabbul sikerült választás után a körülöttük lévő fejlődést, épülést és szépülést végignézve érezhetik úgy, mennyire hálátlan az az állampolgár, aki bár szintén részesül a jóból, mégsem azok mellé teszi voksát, akiknek kormányzása, vezetése idején ezek a fejlesztések mind megvalósulhattak.
Mennyi év, mennyi munka, mennyi erőfeszítés – ezeknek meg semmi sem jó! Még mindig azt mondják, milyen korszerűtlenek a régi Ikarusok, miközben az egész buszparkot lecseréltük. Mégis, jogosan merül fel a kérdés, hova tűnt ezeknek a józan eszük és valóságérzékelésük.
De tudjuk, a múltnál és a jelennél már csak a jövő lehet fontosabb – ezért, ha elfogadjuk, hogy az ember így szemléli a világot, máris értelmet nyernek a kampányokban elhangzó, jövőről szóló ígéretek. Hiszen a múlton nem lehet változtatni, a jelen már készen van, így a kérdés az, kit és kiket bízok meg azzal, hogy a jövőt jobbá és könnyebbé tegyék. A válasz forrása pedig nem más, mint a választói bölcsesség.
Ha a politikus a múlt tetteiért cserébe várja a választói jutalmazást, rossz úton jár. A választó a választáson jutalmazza meg megelőlegezett bizalmával a politikust, így annak feladata, hogy négy vagy öt évente erre az előre kapott bizalomra rászolgáljon, majd négy-öt év múlva is tudjon olyat ajánlani, ami érdeklődést és bizalmat kelt a választópolgárban.
Újat, jót, érdekeset kell mondani, mert a választópolgárok Kölcseyre esküsznek:
„Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!”
Nemesrévi Marcell
