Betörtek egy templomba, majd szétdobálták a megszentelt ostyát Indiában

Ismeretlen személy hatolt be egy indiai templomba, majd az oltárnál lévő cibóriumból kidobálta a megszentelt ostyákat. Az egyházmegye érseke egynapos szentségimádságra kérte a hívőket – közölte a Asianews.

 

Január 20-án éjjel az indiai Kengeri külvárosában található templomba tört be egy ismeretlen személy. A biztonsági kamerák felvették, ahogyan a betörő a szolgálati bejáraton keresztül bejutott az Assisi Szent Ferenc tiszteletére szentelt épületbe, majd a férfi kinyitotta az oltáriszentségtartót és a cibóriumból kidobálta a megszentelt ostyákat.

Bernard Blasius Moras, Bangalore nyugalmazott érseke több pappal együtt azonnal a templomba sietett, miután értesült a profanációról.

 A VaticanNews szerint Sathish Kumar, a templom plébánosa a történtek után január 21.-én feljelentést tett a helyi rendőrségnél. A hatóságok nyomozást indítottak rablás és betörés vádjával. Peter Machado,Bangalore jelenlegi érseke reményét fejezte ki, hogy a rendőrség előkeríti a tettest és feltárja tettének okát.

Machado érsek szerint ez a cselekedett súlyosan megsértette a katolikusok vallási érzületét és nagy aggodalmat váltott ki a plébánia tagjai között.

Az érsek arra kérte híveit, hogy tartsanak egynapos szentségimádást, majd felkérte a karnatakai főegyházmegye plébánosait, hogy január 24.-én minden templomban tizenkét órán keresztül helyezzék ki tiszteletre az Oltáriszentséget.

 

Képeink forrása Asianews.it.