Megjelent a kormányhatározat: a kormány felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését

A közlemény szerint a kormány célja az, hogy megállítsa a „börtönbizniszt”, amely mára többmilliárdos pénzügyi iparággá vált.

A börtönben ülő bűnözők, ügyvédjeik segítségével már tizenkétezer pert indítottak a magyar állam ellen, és tízmilliárd forintot pereltek ki a rossz börtönkörülményekre hivatkozva.

A kormány álláspontja szerint ez visszaélés az európai uniós és a magyar jogszabályokkal – írták.

Hangsúlyozták, hogy a „börtönbiznisz” károsítja az államot és az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, valamint sérti az emberek igazságérzetét.


Hirdetés

A társadalom nem azért küldi a bűnözőket a börtönbe, hogy ott meggazdagodjanak és milliomosokká váljanak

– tették hozzá.

A közleményben kitértek arra is: Magyarországon 2010 óta folyamatosan nő a börtönférőhelyek száma, új börtönök épültek és börtönfejlesztések vannak folyamatban.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb