Hét dolog, ami nem köztudott Madách Imrével kapcsolatban

Madách Imrére, a magyar dráma kiemelkedő alakjára születése napján emlékezünk hét érdekes ténnyel.

Születésének pontos dátuma ma is rejtély

Az biztos, hogy Madách Imre a Nógrád megyei Alsósztregován született 1823-ban. A pontos dátumot azonban ma is viták övezik. A legtöbbek szerint – maga Madách szerint is – január 20-án született, azonban sokan január 21-ét tartják az író születésnapjának. A zavart az okozhatta, hogy a keresztelő már születése másnapján lezajlott, így az a dátum került a köztudatba.

Saját újságot alapított tizenévesen

Litteraturai Kevercs címmel alapított kéziratos hetilapot öccsével, Pállal, alig tizennégy éves korában. Olvasói kimerültek a család tagjaiban, édesanyja, kisebb testvérei és a nevelő voltak a közönség.

Hat idegen nyelvet beszélt

Madách édesapja korai elvesztését követően a könyvekben talált vigaszt, és autodidakta módon fejlesztette magát. Amikor 1937-ben a Pesti Egyetemre került, már hat nyelven beszélt az anyanyelvén kívül: németül, franciául, szlovákul, angolul, latinul és ógörögül.

Egy évig börtönben volt

1852-ben Kossuth Lajos titkárát, a halálra ítélt Rákóczy Jánost alkalmazta erdőkerülőként, ezután szabadságharcosok rejtegetésének vádjával egy évre fogságba zárták. Ez idő alatt a börtönben krétával írt verseket egy asztallapra, és leghíresebb művének, Az ember tragédiájának is itt született meg az első változata. Egy év után bizonyítékok hiányában kiengedték, de Pesten kellett tartózkodnia felügyelet alatt.

Édesanyja tette tönkre házasságát

Madách 1845-ben feleségül vette nagy szerelmét, az életvidám Fráter Erzsébetet. Azonban a fiatal pár élete korántsem alakult felhőtlenül. Az író édesanyja magának akarta fiát, és nem rejtette véka alá ellenszenvét a fiatal ara iránt. Amíg Madách a börtönbüntetését töltötte, a helyzet csak rosszabbodott. 1854-ben közös megegyezéssel írták alá a válási papírokat, ekkor Madách mindössze 31 éves volt. Mások szerint a válás oka a csapodár feleség volt, de könnyen lehet, hogy ezt a rosszindulatú pletykát anyósa indította.

Arany János volt az első lépés a sikerhez

1859. február 17-én kezdte el írni fő művét, amely meghozta számára a hírnevet. A Tragédia egyetlen példányát először Arany János vehette kézbe, aki elsőre nem volt elragadtatva a műtől. Idővel aztán felismerte, milyen értéket tart a kezében, és nem csak javításokkal, de népszerűsítéssel is segítette a mű kiadatását – habár Madách inkább színpadon látta volna művét.

A Tragédia ősbemutatója lett a magyar dráma napja

A magyar dráma napja Madáchnak állít emléket. Az ember tragédiájának ősbemutatója ugyanis 1883. szeptember 21-én volt, amelyben Évát Jászai Mari, Ádámot Nagy Imre, Lucifert pedig Gyenes László játszotta. Paulay Ede nem csak rendezte az előadást, de dramaturgként is közreműködött benne – az eredeti szöveget ugyanis csaknem a felére kellett csökkentenie, és még így is négy órás lett. Ezt Madách már nem érhette meg, 1864. október 5-én hunyt el 41 éves korában.

Kiemelt képünk forrása: Wikipédia

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre