A normális játékoknak leáldozott: „végre” itt a transzgender baba!

Molnár G. Tamás blogján írta meg a transzgender baba történetét, illetve adott hangot felháborodásának. A blog írója kifejti, semmi meglepő nincs abban, hogy a baba Oroszországban jelent meg először, ugyanis

az érzékenyítést ott is el kell kezdeni, ahol a legnagyobb az „elmaradottság” ilyen téren. 

Az első kifejezetten transzvesztita gyerekeknek(!) készült tündér még néhány éve Ferenc pápa szülőhazájában, a római katolikus többségű Argentínában került boltokba. És nyilván nem véletlen az sem, hogy a Netflix meleg Jézusról szóló karácsonyi förmedvényét is a mélyen hívő Brazíliában készítették. Ahogy a Netflix fogalmazott, ott „még mindig sok a homofób” – olvashatjuk. 

Az Oroszországban felbukkant „játékról” egyébként a DailyMail is írt, megjegyezve, hogy nem ez volt az első eset, hogy egy transzgender baba vitát váltott ki. 2014-ben ugyanis egy tündérjáték esetében tűnt fel a vásárlóknak, hogy a babának férfi nemi szerve van. Az Argentinában árusított baba sokkot váltott ki a szülők körében, miután egy anyuka feltöltött róla egy képet a Facebookra. 


Hirdetés

A mostani esetre többen viccesen reagáltak: „csak vásárolni kell hozzá egy játék orvosi eszközkészletet, hogy a gyerek megtanulja, hogyan kell amputálni”, mások felháborodásuknak adtak hangot: „borzasztó, hogy mi lehet annak a szülőnek a fejében, aki ilyen babát vesz a gyerekének. Úgy gondolta, hogy ez egyszerűen gyártási hiba lehet? Vagy véletlenül egy női fejet tettek egy férfi testre?”.

Molnár G. Tamás blogján emlékeztet, a gyerekjátéknak szánt babák eddig úgymond gendersemlegesek voltak, és a lábak közti részt évszázadok óta meghagyták a gyerekek fantáziájának. Épp néhány hónapja okozott hatalmas felháborodást a haladó nyugati sajtó körében, hogy

az Amazon online piacterén megjelent egy anatómiailag korrekt fiú baba, ami annyit jelent, hogy a fiú babának volt pénisze.

„Magyarázkodhatok a gyereknek, hogy mi az ott” – dühöngött egy progresszív anyuka a közösségi médiában. Érdekes módon azonban a szoknyát viselő fiú baba esetében sokkal halkabbak a tiltakozó hangok, 

hisz a politikai korrektségnek nevezett globális taburendszer egyre nagyobb nyomot hagy a játékokon is.

Az ominózus transzgender baba. Kép forrása: a @revizor.nsk Instagram oldala

A blog írója hozzáteszi, a PC egyik első nagy áldozata a világ legnépszerűbb lányos játéka, a Barbie baba. Molnár G. Tamás leírja, szélsőséges feministák férfisovinizmust üvöltve azért estek neki két évtizede, mert szerintük olyan nőideált mutat a lányoknak, ami elavult és frusztrálja őket: vékony derék, széles csípő, dúsabb keblek.

Érdekes, a fiúgyerekeket nem frusztrálja, ha a pókemberrel, vagy olyan más szuperhősökkel játszanak, akikhez soha nem lesznek hasonló adottságaik?

– teszi fel a kérdést a blog írója. A globális kampány hatására egyébként a Barbie babák eladása évről évre csökken. Azért érdekes, hogy más gyártók babái – akiket preferálnak a globális piac irányítói – szárnyalnak. Hiába készül ma már színes bőrű, latino, sárga vagy akár testesebb változat is, a gyártó Mattel kénytelen újabb és újabb mélypontokkal szembesülni az eladási statisztikákat böngészve.

A Barbie-ra túlságosan ráégett a normalitás, a klasszikus női báj, a hetero kapcsolat Kennel, ami miatt vesznie kell.

Molnár G. Tamás felteszi a kérdést: mi lesz a jövő gyerekeivel?

Ha nincsenek észnél a szülők, nem sok jó, mert ma már ott tartunk, hogy egy játékboltba sem lehet csak úgy óvatlanul besétálni a gyerekkel. És ha a progresszív liberálisokon múlik,

a következő generáció játékszobájának sztárja egy idős bácsit formázó baba lesz, aki egy kisfiút simogat a lábai között.

És onnan már nincs visszaút.

A teljes írás a linkre kattintva olvasható.


Kiemelt képünk illusztráció. Kép forrása: unsplash.com

'Fel a tetejéhez' gomb